Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Trump: Mindent felforgatnak a demokraták, ha nyernek

2018. augusztus 29. 18:29

Az amerikai elnök szerint elég csak az Antifára nézni és látható: még az alapvető szabadságjogok is veszélybe kerülhetnek egy demokrata győzelem esetén a félidei választásokon.

2018. augusztus 29. 18:29

Az alapvető szabadságjogok kerülnek veszélybe, ha a demokraták győznek a félidős választásokon – mondta Donald Trump amerikai elnök egy zártkörű díszvacsorán evangéliumi keresztény vezetők előtt.  

A republikánusok biztos szavazótáborát képviselő evangéliumi keresztény közösség vezetőit az elnök hétfőn este a Fehér Házban díszvacsorán látta vendégül, és bár a rendezvény zártkörű volt, beszédének részletei  szerdán kiszivárogtak az amerikai sajtóba. 

Trump arra figyelmeztetett, hogy amennyiben a novemberi félidős – tehát az elnöki ciklus félidejében – tartott választásokon a demokraták győznének, akkor politikáját szerinte erőszakkal megváltoztatnák. „Elképzelhetetlen szintet ért el a gyűlölet és a düh” – mondta, és azt fejtegette, hogy a választás nem egyszerűen róla és politikájáról szóló népszavazás lesz, hanem egyúttal népszavazás „a vallásotokról, a szólásszabadságról és az alkotmány első kiegészítéséről” (amely az alapvető szabadságjogokat garantálja). 

„Mindent felforgatnak, amit eddig csináltunk, és ezt gyorsan és erőszakkal teszik majd. Nézzék csak meg az Antifát, azok erőszakos emberek” – utalt Trump az Antifa rövidítéssel ismert, antifasisztának nevezett és elemzők által szélsőbaloldalinak minősített csoportokra.  

A CBN keresztény televízió információi szerint kormánya eredményeként említette a kiállást a vallásuk miatt üldözöttekért. Kitért arra, hogy Észak-Koreából sikerült hazahozni amerikai foglyokat, köztük egy lelkipásztort is, valamint közölte, hogy a kormányzat jelentős előrehaladást ért el a török földön fogva tartott Richard Brunson baptista tiszteletes szabadon bocsátása ügyében is.  

Trump sürgette az evangéliumi keresztény vezetőket, hogy tegyenek meg mindent az ingadozó, bizonytalan szavazók meggyőzéséért. A jelenlévők tekintélyére apellálva úgy fogalmazott: „itt olyan emberek ülnek, akik több mint 200 millió amerikaihoz szólnak prédikációikkal”.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
koronaszepe
2018. augusztus 30. 08:09
Milyen ismerős duma...
Tamas101
2018. augusztus 30. 07:50
Kicsit fura nekem ez a szöveg, hogy mindent felforgatnak. Amikor Trump forgatott fel mindent. A kampány ott is csak kampány.
Robur
2018. augusztus 29. 23:07
Trampli bevan szarva.
turáni sólyom
2018. augusztus 29. 20:02
A demokrata vezetésű USA kb. Obama politikáját követné Nyíltan nem vívna háborúkat, csak sunyin, mint Szíriában. Felforgatnának mindent, mert a zavarosban halásznának. Magyarul, a mögöttük álló pénzügyi köröket szolgálnák. Ki is volt Hillary Clinton legnagyobb támogatója? Ugye, a George Soros nevű szarkavaró.....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!