Jövőre elkezdődik a balatoni kerékpáros körút átfogó fejlesztése

2018. augusztus 17. 13:18

Jövőre kezdik fejleszteni a Balaton körüli kerékpárutat és 2021-től szinte minden településen érezhető lesz a javulás.

2018. augusztus 17. 13:18

Jövőre elkezdődik a balatoni kerékpáros körút átfogó fejlesztése, amelynek eredményét 2021-től szinte minden érintett településen érezhetik majd a bringások.

A komplex projekt célja, hogy a több mint 200 kilométeres tókerülő úton a lehető legtöbb helyen három méter széles burkolat és jól követhető táblarendszer álljon a bringások rendelkezésére, illetve ezzel párhuzamosan javuljon a kerékpáros szolgáltatások minősége is” – tájékoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium az MTI-t a Magyar Turisztikai Ügynökség által a hazai és külföldi médiának szervezett study tour keretében megtartott sajtóbeszélgetésről.

A minisztérium álláspontja szerint minderre azért van szükség, mert a főszezonban annyira megnövekedett a biciklis forgalom, hogy sok helyen nem elég széles a kerékpárút, több szakaszon pedig már nem megfelelő a burkolat minősége vagy az autóforgalom nagysága. 

A balatoni kerékpáros körút kapcsán elkészült átfogó megvalósíthatósági tanulmány alapján – az építőiparban tapasztalt áremelkedést is figyelembe véve – az infrastrukturális fejlesztésekre megközelítőleg 16 milliárd forintot, míg a szolgáltatások színvonalának emelésére 1,2 milliárdot tervez fordítani a kormány. A beruházás többnyire hazai költségvetési pénzekből valósulhat meg, de körülbelül 4,8 milliárd forint értékű uniós forrást is fel tudnak használni hozzá. Jelenleg az engedélyezési és kivitelezési tervek készítése, illetve egyes szakaszokon már a kivitelezés közbeszerzése zajlik. A komplex infrastrukturális beruházás keretében elkészül majd a körút hiányzó szakasza a Balaton északnyugati térségében, Balatonrendesnél, javulni fog a burkolat minősége és a kitáblázás rendszere, illetve a jelenleginél biztonságosabbá válnak a forgalmasabb utakon, illetve a vasúton való átvezetések. 

Ezzel párhuzamosan a kerékpárosok számára elérhető szolgáltatások színvonala is emelkedni fog, például újabb pihenőhelyek kialakításával. Ugyanakkor a kormány arra is törekszik, hogy a sportkedvelők más szabadidősportos tevékenységeket – például a vitorlázást, a gyalogos túrázást, a lovaglást, illetve a kajakozást, kenuzást – az eddiginél jobb feltételek között próbálhassanak ki, illetve végezhessék a térségben, így egy még komplexebb balatoni élményt nyújtson nekik.

(MTI)

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hunyadi Mátyás
2018. augusztus 18. 16:23
1/ A kormánybiztos a zsozsó felét zsebrevágja :)) 2/ Aztán jön a vita, hogy kinek kell kaszálnia a bicikliút szélét. Nevetséges az egész. Olyan felhajtást csinálnak egy szaros bicikliútból, mintha holdrakétát építenének. 3/ Aztán a bicikliút az első télen felfagy, és használhatatlanná válik.
tom hagen
2018. augusztus 18. 10:37
Epp itt az ideje. Pl.: Tihanynál szinte életveszélyes, akkora gődrök meg huplik vannak.
Hunyadi Mátyás
2018. augusztus 17. 21:10
A rohadt életbe! Ferenc csatorna: "A Bácsföldvár és Monostorszeg közötti munkálatok 1793-ban kezdődtek Kiss József és Kiss Gábor tervei alapján és felügyeletük mellett. 1802-ben adták át a forgalomnak." Olvasható! A forgalomnak. Mi a faszt kapirgál itt egy a genya fidesz egy szaros bicikliúttal? Nem sül le a pofájukról a bőr?
Balango
2018. augusztus 17. 18:32
A Kormány akkor tenné a legtöbbet a Balatonért, ha valamilyen módon féket vetne a már mindent elborító állandó zajnak. Szinte nincs egy pont a Balatonon, ahol valami kibaszott zene ne szólna állandóan. Kellően felerősítve, basszussal. A Balaton egyre inkább azoké, akik leszarják a másikat. Tökéletes példája társadalmunk szétesésének.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!