Őrültek háza

2018. augusztus 17. 09:22

Heller pogányokról hadovál, Németországban bevezetik a harmadik nemet, Londonban szudáni menedékkérő hajt gyilkos szándékkal az emberek közé. Nem őrültek háza ez?

2018. augusztus 17. 09:22
Gajdics Ottó
Gajdics Ottó
Magyar Idők

„Isten és a jog előtt egyenlőek vagyunk ugyan, de kell-e erőltetni az egyenlőséget az élet minden területén? Az egyenlőség azonos-e az egyformasággal? Ezekről a kérdésekről szólna ma minden vita a gendertől kezdve a kultúrkampfon át a költségvetés tárgyalásáig, ha az énség apostolai nem tekintenék eleve agymosott vidéki bunkónak azt, aki mást merészel gondolni, mint ők. Mert így a vita esélytelen.

Az Orbán Viktor legnagyobb bűne a Heller-félék szemében, hogy közösséget formált ezekből a megalázottakból, akik szép lassan kezdik felemelni a fejüket. Egyre többen vallják büszkén Magyarországon, hogy a család egy férfi és egy nő szövetségén alapul a gyermekek felnevelése érdekében, a családok nemzetet alkotnak a szülőföldjükön, és ebben a közösségben mindenki szabadon dönthet arról, mivel járul hozzá a haza gyarapodásához. Ahogyan azt a teremtő Isten rendelte. És ezt még az is természetesnek tekintheti, aki elveszítette, vagy még nem találta meg hitét ebben az Istenben.

Közben Heller pogányokról hadovál, Németországban bevezetik a harmadik nemet, Londonban szudáni menedékkérő hajt gyilkos szándékkal az emberek közé. Nem őrültek háza ez?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 98 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2018. augusztus 18. 15:29
"...Egyre többen vallják büszkén Magyarországon, hogy a család egy férfi és egy nő szövetségén alapul a gyermekek felnevelése érdekében, a családok nemzetet alkotnak a szülőföldjükön, és ebben a közösségben mindenki szabadon dönthet arról, mivel járul hozzá a haza gyarapodásához. Ahogyan azt a teremtő Isten rendelte. És ezt még az is természetesnek tekintheti, aki elveszítette, vagy még nem találta meg hitét ebben az Istenben." Bizony EZT nagyon jól lerögzitette az Ottó. És a föntiek tartalma még akkor is igaz, ha sokaknak--köztük Hellernek--nem tetszik a "dolog", mer'hogy nem az ő--Hellerék--észjárása felé fordulgat a VILÁG KEREKE. És azért bunkó Heller--minden irányába megindult "intézményes seggnyalása ellenére", mertr nem látja nem veszi észre a hölgy, hogy "rossz a figura". Nem az a "ló fut", amelyikre ő tett. Mondom: észre se veszi. No, ezért gyanakszik az ember nála, Hellernél szklerózisos-szenilitási nehézségekre-bajokra. Radnóti Sándoréknak meg György Péteréknek inkább arra kéne figyelniök, hogy nehogy átmenjen a piroson vagy hasonlókat tegyen az élemedett hölgy.
Negue
2018. augusztus 17. 23:08
És akkor Gajdics Ottó még nem is említette ezt: https://www.hirado.hu/kulfold/kulpolitika/cikk/2018/08/17/oszama-bin-laden-testore-visszaterhet-europaba Tombol az idiótizmus! E.L.M.E.B.E.T.E.G.E.K !!!!!!!!!!!!!!!
Mbear
2018. augusztus 17. 21:05
Magyarban meg 60as kommunisták a fiatalok demokratikusak és szüvetségesek:D Nem őrültek háza ez? Rendszerváltás és 4. Torgyán Viktor kormány és még mindig titkosak az ügynökakták. Nem őrültek háza ez?
puszika
2018. augusztus 17. 15:13
De az OTTÓ! A ballibsik érzik az ÉVEIK MEG VANNAK SZÁMLÁLVA!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!