Felülvizsgálná az AfD a genderszakot Németországban

2018. augusztus 16. 19:11

Magyar mintára vizsgálná felül az AfD a genderszakok létjogosultságát Németországban.

2018. augusztus 16. 19:11

A Bundestag legnagyobb ellenzéki pártjának számító jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) indokoltnak látja a gender szakok felülvizsgálatát látják a német felsőoktatásban – írja a 888 az Epoch Times nyomán.

Miután a magyar kormány úgy döntött, hogy megszünteti a gender szakok állami finanszírozását a hazai egyetemeken, az AfD oktatáspolitikusai elismerésüket fejezték ki az Orbán-kormány irányába, mondván, Németországban is hasonló lépésekre volna szükség.

Götz Frömming szerint a gender szak kritikus felülvizsgálata a hazájukban is indokolt lenne, szerinte ugyanis a genderológia nem egy tudományos diszciplína, hanem egy, az adófizetők pénzén finanszírozott ideológiai képzés.

Ezzel azonos álláspontot képviselt a jobboldali párt alelnöke, Beatrix von Storch is, aki szerint a társadalmi nemek tanulmánya "a kezdettől fogva egy olyan ideológiai projekt, mely nem a tudományos ismeretek megszerzéséről, hanem a politikai napirend végrehajtásáról szól.”

Az AfD alelnöke szerint emiatt az adófizetők érdekében Németországban is kezelni kellene a gender karok helyzetét.

Az AfD javaslata valószínűleg nem arat majd osztatlan sikert a német politikában, tekintve, hogy épp a héten derült ki, hogy Németországban bevezetik a harmadik nemet. Ez azt jelenti, hogy hamarosan a férfi és a női nem mellett a divers, vagyis „különféle” nem is bejegyezhető lesz a német anyakönyvekben.

 

Összesen 79 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
marós
2018. augusztus 17. 17:18
A liberál-bolsik össztüze a jobboldal ellen szerintem megint a fideszt fogja támogatni.
Berecskereki
2018. augusztus 17. 09:54
Pártot alapít a Migration Aid, hogy kikerüljék a bevándorlási különadót https://www.facebook.com/story.php?story_fbid=1022939091241670&id=431755597026692
Vakfolt
2018. augusztus 17. 07:47
Még most kell lépni mielőtt a harmadik nemet tényleg bevezetitek.. kicsit elaludtatok ezzel is, mint a migrációval.
Bihari Hunor
2018. augusztus 17. 07:27
Egy kis izelítő a gender-ideológiából: "A NÉMET SZÜLŐK BIZONYTALAN NEMŰKÉNT IS BEJEGYEZHETIK GYERMEKÜKET! A haladó német kormány törvénnyel védi azokat a szülői gondoskodásra szoruló újszülötteket, akiknek nincs a nemiségről semmi ismerete, de mindemellett nem érzik magukat sem nőnek, sem férfinak. Erre a gyűlöletbeszéd elkerülésére van szükség, mivel egy ember hibás megszólítása sértő, gyűlölködő lehet, - még akkor is ha az illető csecsemő. Ha például egy magát lánynak érző kisfiút a kinézete alapján helytelenül szólítunk meg (mister/herr), vagy helytelen "nyelvtannal" hivatkozunk rá, az MEGALÁZÓ lehet az illetőnek, ugyanis egy embert férfinak nevezni alapesetben sértő. A férfi a DURVÁBBIK NEM, és megalapozott az az igény, hogy ezt egyes férfiak, fiúk elutasítják, - ennél "jobbat" akarnak. A nők esetén is hasonló helyzet áll fenn. Egyes nők nem akarnak a GYÖNGÉBBIK NEM körébe tartozni, mert ezt egyfajta értékcsökkentésnek érzékelik, úgy vélik, hogy ez degradáló, és sérti a méltóságukat. Nőnek nevezni egy embert alapesetben sértő. Valakit gyöngébbnek tartani MEGALÁZÓ, ezért teljesen megalapozott óhaj, ha a gendertudatú nők ennél jobbat, többet akarnak. Az egyetemes emberi értékeket csorbító, arcpirító NEMI csapdahelyzetből a kiút a "KÖZTES NEM", ami kiiktathatná a kommunikációból a sértő és megalázó lehetőségeket és felszámolná a súlyos mindennapos megaláztatásokat, melyeknek mindenki minden nap többször is ki van téve. Friedrich Nietzsche ezt a forradalmi átalakulást , amely napjainkban végigsöpör a világon, a "NEMTELENEK LÁZADÁSÁNAK" nevezné."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!