Nem vacsorázik Orbánnal az MTA-elnök

2018. augusztus 15. 21:25

Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke egy külföldi programra hivatkozva lemondta a miniszterelnökkel való tervezett díszvacsorát. Jóllehet, a háttérben az MTA autonómiájával kapcsolatos kérdések állnak.

2018. augusztus 15. 21:25

Nem tartják meg Széchenyi István emléknapján a miniszterelnök és a tudósok közötti találkozót, tudta meg a 24.hu. 

Orbán Viktor és a Magyar Tudományos Akadémia elnöke idén harmadszor hívta az Akadémia alapítójának születésnapjára időzített díszvacsorára a hazai tudományos élet főbb szereplőit, azonban a lap szerint a tervezett találkozó most elmaradt, miután az MTA-elnök nem tud megjelenni azon.

Az MTA sajtótitkársága elmondta, Lovász László ugyanis egy korábban leszervezett utazáson külföldön fog tartózkodni a vacsora időpontjakor. A 24.hu úgy értesült: a Pesti Vigadóba szervezett eseménnyel kapcsolatban Lovász távolmaradásáról csak a napokban értesült a Miniszterelnöki Kabinetiroda, mely így úgy döntött, a társszervező nélkül nem kerít sort a vacsorára.

Havasi Bertalan, Orbán Viktor sajtófőnöke az újságnak közölte: mivel az MTA-elnöknek nem felelt meg a találkozó időpontja, új időpontot egyeztetnek.

Van rá esély, hogy Lovász távolmaradása üzenetértékű lépés lehet: az áprilisi választások után komoly feszültségek alakultak ki az MTA költségvetésének és autonómiájának ügyében, és júliusban már többen is a díszvacsora bojkottjára szólítottak fel. Lovász László emellett két hete nem volt hajlandó aláírni a 2019-es költségvetés tervezetét, melyet a jövő évi büdzsé részeként jelentett be Varga Mihály pénzügyminiszter.

A költségvetési tervezet szerint jövőre az MTA kutatóintézeteinek finanszírozását nagyrészt az Innovációs és Technológiai Minisztérium kezelné, és a minisztériumhoz kerülne 28 milliárd forintnyi, eddigi MTA-s pénz szétosztása is.

Összesen 295 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2018. augusztus 17. 12:12
Nem vacsorázik Lovász! Sebaj, eltesszük moslékba a tökfőzeléket, úgyis meg vót savanyodva egy kicsit. Gondótuk a Lovásznak jólesz.....
fogas paduc
2018. augusztus 16. 13:01
Psychológiailag nézzük ezt a helyzetet. Adva van egy probléma a két fél között. az egyik ezt meg akarja beszélni, a másik meg sértően nem akarja megbeszélni. Hát ebből a tudós NEM JÖHET KI JÓL! Van egy psichológiai alaptörvényszerűség: ha az ellenségedet a saját oldaladra akarod állítani, KÉRJ TŐLE SZÍVESSÉGET! - Ezt, ha jól emlékszem Jefferson az akkori USA elnök után Jefferson effektusnak hívják! Ezt a lehetőséget elszúrni egy " tudósnak", több, mint balfékség. Nézzük a kimeneteleket: 1, Akinél a pénz, úgy táncolnak neki - biztosan van annyi tudós, aki nem szimpatizál a jelenlegi főnökkel - eredmény - leváltják - rosszul jött ki a tudós Orbán alázatosan viselkedik, és megbeszéli a tudóstársadalommal a miérteket - szimpátia irányába megint csak nő, s csak ráér ezután leváltatni. Akkora ellenszenved kavart maga körül ez a " gender" tudomány, hogy a társadalmi ellenszenv fokozódik..... Tehát a " tudós" óriási baklövést követett el. A saját dugájába fog dölni.....
bunko_jobbos
2018. augusztus 16. 11:02
Most olvastam egy visszaemlékezést, amelyből kiderült, hogy 45 után a komcsik TELJESEN kicserélték az akadémiai tagságot a szájuk íze szerintire. (Levelező tag volt az író, Vladár Géza). Basztak ezek mindenkire, azt csinálták, amit akartak. Már akkor eltette az író a kérdést, hogy ez az az akadémia-e, mint amit Széchenyi megalapított, vagy csak a neve ugyanaz?
kitiltott
2018. augusztus 16. 10:57
Azért arra kivancsi lennék hogy ki tartja el a 24.hu közel 100 !!! munkatársát. Meg arra is hogy kik lehetnek ezek az ingyen élök !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!