Jobbik: A Fidesz a könyvégetők pártjává vált

2018. augusztus 12. 13:23

A Fidesz elárulta a nemzeti érzelmű konzervatív értelmiséget és a könyvégetők pártjává vált – hangoztatta Brenner Koloman jobbikos képviselő.

2018. augusztus 12. 13:23

Brenner Koloman országgyűlési képviselő vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a Fidesz mára arrogáns, agresszív, tudás- és értelmiségellenes politikájával a könyvégetők pártjává vált.

Hangsúlyozta: senkinek ne legyen illúziója, „mindenkire sor fog kerülni”, ezt bizonyítja, hogy a Fideszen belül is megindult a „kulturkampf” Chikán Attila, Prőhle Gergely és Pálinkás József elleni támadással. Emellett a debreceni Ady Endre Gimnázium, a pásztói óvoda és a váci gimnázium vezetőinek kinevezéséből is látszik, hogy a Fidesz a szakmaiságot is lábbal tiporja – tette hozzá.

Brenner Koloman kifejtette, hogy álláspontja szerint Orbán Viktornak nincs szüksége a polgári világra, és úgy fogalmazott, itt az ideje, hogy a Fidesz mellett kitartó, konzervatív, nemzeti érzelmű értelmiség felébredjen. Fontos emellett megérteni, hogy a baloldal és a liberális értelmiség nem képes megújulni, és az MSZP-nek el kell tűnnie ahhoz, hogy az „Orbán-uralmat” le tudják bontani – jegyezte meg.

A képviselő hozzátette: a szabad véleményt elnyomó politikai rendszerek mindig bukásra ítéltettek, és az utókor megvetette ezeket.

(MTI)

Összesen 101 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
illiberator
2018. augusztus 27. 00:24
Érdekes, a cakkos fogú Verhofstadt is könyvégetést vízionált az EP ülésen.
hátakkor
2018. augusztus 13. 09:33
Ez az a Jobbik amely tv székházak porbadöntését igérte?
Edvind Johnsson3.0
2018. augusztus 13. 07:07
Úgy vélem, először a saját szerepét és helyét kéne tisztáznia a Jobbiknak.
Phötön
2018. augusztus 12. 23:41
Brenner? Bráner.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!