Trump a vámok emelésével fenyegeti Törökországot

2018. augusztus 10. 16:56

„Kapcsolatunk Törökországgal jelenleg nem jó” – írta mikroblogjában az amerikai elnök.

2018. augusztus 10. 16:56

Donald Trump amerikai elnök az acél- és alumíniumcikkek védővámjának jelentős megemelésével fenyegette meg Törökországot.

Twitter-bejegyzésében az elnök leszögezte: már utasítást is adott az alumínium 20 százalékos, az acéláruk 50 százalékos vámjának kivetésére. „Kapcsolatunk Törökországgal jelenleg nem jó” – írta mikroblogjában Trump. A döntésre több mint egy héttel azután került sor, hogy Washington szankciókkal sújtotta a török kormány két miniszterét, mert Ankara nem hajlandó szabadon bocsátani a két éve fogvatartott Andrew Brunson amerikai lelkipásztort. 

Az amerikai pénzügyminisztérium a múlt héten hozott büntető intézkedést Abdülhamit Gül belügyminiszter és Süleyman Soylu igazságügyi tárcavezető ellen, azért, hogy nyomást gyakoroljon Ankarára Brunson tiszteletes szabadon bocsátása érdekében. Az 50 éves, észak-karolinai lelkipásztor több mint húsz éve él Izmirben és a két évvel ezelőtti puccskísérlet után tartóztatták le, azzal vádolva, hogy támogatja az Egyesült Államokban önkéntes száműzetésben élő Fethullah Gülen hitszónok mozgalmát és kémkedik az Egyesült Államok javára. Nemrégiben a börtönből házi őrizetbe helyezték, az amerikai kormány azonban a feltételek nélküli azonnali szabadon bocsátását követeli. 

A héten Sedat Önal külügyminiszter-helyettes vezetésével török küldöttség tárgyalt Washingtonban a két ország közötti feszültség enyhítése érdekében. A feleknek azonban nem sikerült áttörést elérniük. A tárgyalásokról nem adtak ki közleményt, és Heather Nauert külügyi szóvivő cáfolta azokat a török sajtóértesüléseket, amelyek szerint valamilyen megállapodás született.

(MTI)

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
matekandi
2018. augusztus 10. 22:20
Twitter-elnök. Szánalmas, ahogy a a hangzatos szlogenek mellett a deep state háborúra (akár világháborúra) való törekvéseit szolgálja a hülye bohóc attitűdjéből. Obamánál károsabb lesz, ő is egy megkomponált báb volt, de Trumpra jutott az igazán csúnya szerep.
szavaztam
2018. augusztus 10. 21:39
s-400 errol szol, a tobbi csak mellebeszeles...
Esvány
2018. augusztus 10. 21:17
Az USA meg van sértődve, amiért a törökök az oroszoktól vesznek légvédelmi rakétákat. A bosszú népe (vagy a fegyvergyárosok) lobbija meg szuttyongatja az elnököt, hogy babráljon ki a törökökkel.
Pál Pusztai
2018. augusztus 10. 21:05
Na jó nagy szarba navigálja magát Trump.Ha végül nem enged a törököknek Viktor tuti,hogy megvédi barátját és tanítómesterét. Biztos hadat üzenünk USA.nak Szar lesz nekik.A mi katonáink tudnak vízen is járni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!