Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Ifj. Lomnici: Nem jogfosztó az izraeli nemzetállam-törvény

2018. augusztus 10. 07:43

Az izraeli nemzetállam-törvény nem gyakorol jogfosztást, csupán elveket mond ki – közölte ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász.

2018. augusztus 10. 07:43

Ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász szerint az izraeli nemzetállam-törvény nem gyakorol jogfosztást, csupán elveket mond ki. Az alkotmányjogászt az M1 aktuális csatornán csütörtökön arról kérdezték, hogy az alkotmánybíróságként is működő izraeli legfelsőbb bírósághoz fordultak az izraeli arabok a júliusban elfogadott, Izrael állam zsidó jellegét hangsúlyozó, úgynevezett nemzetállam-törvény ellen.

Azt mondta: egy izraeli arab jogvédő szervezet érve, amely szerint nincs még egy olyan alkotmány, amely földet rendelne egy adott nemzeti csoporthoz, azért „sántít”, mert egyrészt Izraelnek David Ben Gurion alapító szándéka szerint nincs  konkrét alkotmánya, hanem több úgynevezett basic law, „alaptörvény” rendelkezik a legfontosabb kérdésekről, másrészt az összehasonlítás nem pontos, mert az említett jogszabály nem gyakorol semmilyen jogfosztást, csupán elveket rögzít.

Ifjabb Lomnici Zoltán párhuzamot vont a hetedik magyar alaptörvény-módosítás és az izraeli nemzetállam-törvény között, kiemelve: „az önazonossághoz való jogot joga van kimondania egy államnak”. 

Akik arra számítanak, hogy a nemzetállami törvényt nem fogja megsemmisíteni a legfelsőbb bíróság, azok alappal teszik ezt – közölte.

Szerinte az arab jogvédő csoportok sokszor „kihasználják a hasonló helyzeteket” arra, hogy támadják a jobboldali izraeli kormányt. Úgy folytatta: Soros György üzletember is azért támogatott arab szervezeteket, mert szemben állt Benjámin Netanjahu miniszterelnökkel, és „megpróbálta megbuktatni” őt.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 69 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rugo
2018. augusztus 10. 20:28
Kár erről hochmecolni, a zsidó isten választott népe, jár neki egy faji állam - mert már a zsidóisten is nekik ígérte.
Akitlosz
2018. augusztus 10. 19:16
Egy alkotmányjogász az összes alkotmányhoz ért? Kétlem. A jog erősen országspecifikus dolog. Vagy nemzetközi. De olyan jogász nincsen, aki minden egyes ország jogához értene.
Modestinus
2018. augusztus 10. 16:26
Amúgy itt hány álnéven mandineres írogat és mert támadják Orbán barátját Bibit?? Amikor Orbán Izraelben járt hol volt a sok bérkommentelők? Gellért mi a fasz van?????
Modestinus
2018. augusztus 10. 12:59
A MANDINER OLVASÓINAK EGY JELENTŐS RÉSZE ANTISZEMITA!! Ez jól látszik az arányokból
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!