Mire hatalmaz fel a kétharmad?

2018. augusztus 09. 17:45

Amennyiben az emberek szabadok, nem élnek demokráciában, ha pedig demokráciában élnek, nem lehetnek szabadok.

2018. augusztus 09. 17:45
Táborszki Bálint
Ellenpropaganda

„Röviden tehát a kétharmad abszolút nem jogosít fel semmire. Az ember megteheti azt, amire az erkölcs objektív és igaz törvényei felhatalmazzák őt, akkor is, ha senki sem szavazott rá, és akkor is, ha az emberek kétharmada rá szavazott; és nem teheti meg azt, ami az erkölcs objektív törvényei szerint gonosz – még akkor sem, ha az egész világ lelkesen a gonoszságra buzdítja.

A demokrácia nem több tehát, mint a csőcselék erkölcsileg igazolhatatlan uralma. A demokrácia száz évében teljesen kihalt a nyugati civilizáció köztudatából az elképzelés, miszerint az emberi jogok elidegeníthetetlenek. A filozófia által felfedezett vagy a vallás által előírt erkölcsi normák a demokráciában mind semmissé lesznek, ha azok korlátozzák a tömeg és az uralkodók mohóságát. A demokrácia a szó legszorosabb értelemben szavazásra bocsátja a tízparancsolatot és a referendumot teszi az erkölcsfilozófiai vizsgálódás módszerévé.

Idén ünnepli századik évfordulóját a demokrácia. Az I. Világháború befejeztétől napjainkig, a demokrácia uralma alatt a nyugati civilizáció kis híján elveszítette mindazt, amit az elmúlt évezredek során megalkotott: az igazság iránti vágyát, az erkölcsi szabályokat, a szabadság eszméjét. Egyszer ez a kor is véget fog érni, a jövendő nemzedékei pedig döbbenettel tekintenek majd arra, hogy ideológiai megszállottságukban elsöprő tömegek vallották igaznak a »kormányzottak egyetértésének« és a »hatalommal való felruházásnak« a tanát. Ez a jövő viszont a jelenünkben épül. Azoknak a feladata trónfosztani ezt a hamis és gonosz eszmét, akik a demokrácia uralma alatt élnek; nekünk kell nevetségessé tennünk a demokráciát és rámutatnunk arra, hogy – Hans-Hermann Hoppe szavaival – »a demokrácia nem több igazságosságként parádézó csőcselékuralomnál. Minden lehetséges jelző közül a legrosszabbként kell tekinteni arra, amikor valakit demokratának neveznek

A jövő szabad társadalmához tehát annak megértésén keresztül vezet az út, hogy amennyiben az emberek szabadok, nem élnek demokráciában, ha pedig demokráciában élnek, nem lehetnek szabadok.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 83 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2018. augusztus 29. 06:10
Mire? Téged a 2/3 anyádra hatalmaz fel, ha apád és az öcséd is rád szavaz.
Senye Péter
2018. augusztus 27. 18:54
Egy dologra nem hatalmazhat fel a 2/3, de a 3/3 sem. Időnként szabad választásokon megerősítést kell nyerni a folytatáshoz, vagy át kell adni a hatalmat másoknak.
syphax
2018. augusztus 20. 13:19
A parlamenti választás, mint esemény a HATALOM HOVATARTOZANDÓSÁGÁT HATÁROZZA MEG. A Világ minden demokratikus és kevésbé demokratikus államában, azaz jószerével MINDENÜTT. Nyilván az, hogy "mi fér bele" bele ebbe a HATALOMBA a választás lezajlása, és az erőviszonyok kialakulás után, az függvénye magának a választás eredményének. Tehát annál több hatalom a győzteseké, minél nagyobb ARÁNYÚ a győzelmük MÉRTÉKE. Tehát egy kétharmados győzelem NYILVÁNVALÓAN több cselekvési lehetőséget, győzelmi cselekmény véghezvitelét teszi lehetővé a győzteseknek, mint mondjuk egy 51-49%-os arányú "éppenhogycsak"-os, ú.n. EGYSZERŰ TÖBBSÉG. Persze az is igaz, hogy a mindenkori VESZTES sem rekeszthető ki mindenből és abszolút értelemben--ez is több, mint nyilvánvaló. És mivel NEM FED LE minden hatalomjogot minden területen írott jogszabály vagy rendelet, ilyenkor azután megkezdődik a "DE MENNYI AZ ANNYI" címszóval jellemezhető, tulajdonképpeni huzavona abban a tekintetben ill. arra irányúlóan, hogy a veszteseknek vesztességes mivoltukban mennyi az, ami-valamennyi MÉGISCSAK JÁR....nekik is azért. Dacára annak hogy ők vesztesek, ilyen vagy amolyan arányba', de azok. Egy biztos,mpontosabban két dolog: 1.) A veszteseket sem lehet mindenből 100%-ig kizárni, mert azért nekik is vannak voltak szavazóik-szimpatizánsaik....nyilván. 2.) Viszont a VÉGSŐ SZÓT abban a tekintetben mégiscsak a győztesek mondhatják ki, hogy mi és mennyi az ami a VESZTESEKNEK IS JÁR azért, dacára annak, hogy ők mégis csak vesztesek. TEHÁT NEM A VESZTESEK DIRIGÁLNAK E TEKINTETBEN SEM!!! 3.) Ez utóbbi tételt jó ha szem előtt tartják az olyan ujdondász-neofita UGRIFÜLESEK és SZELLEMI-POLITIKAI MIKIEGEREK, MINT ENNEK A TOPIKNAK A a cikkinditó ifjonca.
Csigorin
2018. augusztus 17. 10:51
Elkuldenem tanulmanyutra egy jo kis diktaturaba (na nem Orban-Putyin meg ilyesmi, hanem olyanba ami TENYLEG az), hadd tudja mar megtapasztalni miket hord ossze.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!