Twitteren mondott köszönetet Trump Kim Dzsong Unnak

2018. augusztus 02. 11:24

Az amerikai elnök hálás az észak-koreai diktátornak, hogy az szavát megtartva visszaszolgáltatta a koreai háborúban elesett amerikai katonák földi maradványait, és már várja a következő találkozót.

2018. augusztus 02. 11:24

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön a Twitteren mondott köszönetet Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőnek a koreai háborúban elesett amerikai katonák földi maradványainak visszaszolgáltatásáért, és hozzátette: várja következő találkozójukat.

„Köszönöm Kim Dzsong Un elnök úrnak, hogy megtartotta a szavát” – írta Trump, hozzátéve: „egyáltalán nem lepett meg nagylelkű lépése”. 

„Egyúttal köszönöm kedves levelét, várom, hogy hamarosan találkozzunk!” – közölte.

Kim a júniusi szingapúri csúcstalálkozón ígérte meg Trumpnak, hogy hazajuttatja az 1950-53-as koreai háborúban elesett amerikai katonák földi maradványait. Az észak-koreai vezető egyúttal azt is megfogadta, hogy a Koreai-félsziget atommentesítésén fog dolgozni.

Kim július közepén levelet írt Trumpnak, amelyben kifejtette: reméli, hogy újra találkoznak. Csak gyanítható, hogy ez volt az a „kedves levél”,  amelyre Trump a bejegyzésében utalt.

Hawaiira 55, a koreai háborúban életét vesztő amerikai katona földi maradványa érkezett meg. A Pearl Harbornál lévő katonai támaszponton Mike Pence alelnök és az elesettek leszármazottai ünnepélyes szertartás keretében fogadták az 55 koporsót. 

A koreai háborúban milliók vesztették életüket, köztük mintegy 36 ezer amerikai katona. A konfliktus lezárása után hatvanöt évvel mintegy 7700 amerikai katonát továbbra is eltűntként tartanak nyilván. Közülük 5300-nak Észak-Koreában veszett nyoma.

(MTI)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
farkasflori a vizicsoda
2018. augusztus 02. 12:34
es alekosznak miert nem koszoni meg? :DDDD
zakar zoltán béla
2018. augusztus 02. 12:25
Huncut, de legtöbbször jól alakít!
3M..
2018. augusztus 02. 11:52
Kim Dzsong Un szavatartó politikus. A szingapúri szellemiséget és elsősorban az emberséget szem előtt tartva cselekszik és tesz gesztusokat az Usa felé. Az amerikai hadsereg megszállóként érkezett egykor Csoszon földjére, amelynek déli részét a mai napig ellenőrzése alatt tartja a kollaboráns déliek közreműködésével. Koreának a kölcsönösség jegyében ezek után igényt kell tartania az Egyesült Államok hasonló gesztusaira. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!