A melegpárok által nevelt gyermekek rosszabbul teljesítenek

2018. július 28. 12:03

Összehasonlítottam azokat, akiknek bevallásuk szerint egyik szülőjük azonos nemű kapcsolatban élt azokkal, akiknek a szülei még mindig házasok voltak. Az első csoport a negyven vizsgált szempont legtöbbjében gyengébben teljesített, mint a második. Interjú.

2018. július 28. 12:03
Mark Regnerus
Mandiner

„Az azonos nemű párok körében felnőtt gyermekeket vizsgáló tanulmánnyal vált híressé. Összefoglalná az eredményeit?

A tanulmányt 2012-ben tettem közzé, és a különböző háztartásokban felnövő, fiatal felnőtteket vizsgáltam benne. Összehasonlítottam azokat, akiknek bevallásuk szerint egyik szülőjük azonos nemű kapcsolatban élt azokkal, akiknek a szülei még mindig házasok voltak. Az első csoport a negyven vizsgált szempont legtöbbjében gyengébben teljesített, mint a második.

Miért vált a kutatás ellentmondásossá, miért csaptak össze felette a hullámok?

Számos ok miatt. Először is politikailag motiváltnak hitték. Pedig részemről szó sem volt erről. Számomra ez empirikus kérdés és érdekes kutatási téma volt. Másodszor is számos kutató nem értett egyet  a módszertanommal, hogy ép és egész családok felnőtt gyermekeit hasonlítottam össze olyanokkal, akiknek az egyik szülője gyermekévei alatt legalább egy darabig azonos nemű kapcsolatban élt. A kritikák egy része a minta méretére vonatkozik: 15 ezer, 18-39 év közötti felnőttet kérdeztünk ki, és csak kettőt találtunk, akik azt mondták, hogy édesanyjuk és azonos nemű partnere egész gyermekkoruk alatt, végig együtt voltak. Egyesek úgy tekintenek erre, mint a tanulmány hiányosságára. Én azt mondom, hogy egyszerűen ez a realitás – hogy az ilyen kapcsolatok igencsak törékenyek. Szóval nagyon nehéz „ideális” kutatást csinálni,amikor ilyen kis  mintád van a hosszú távon, akár évtizedekig együtt maradó azonos nemű párokból és gyermekeikből. 

Úgy tűnik, hogy a „kutatók háborújának” vagyunk tanúi: mindkét oldal azt állítja, hogy az ő módszertana rendben van, ellenben a másik oldalé hibás. A laikus kívülálló pedig nem tud dönteni, mivel nem ért hozzá. Mennyire számítanak az ilyen szociológiai tanulmányok igazából? Mérhető egyáltalán a probléma?

Jó kérdés. Egy bizonyos szinten  a két csoport nem mérhető össze közvetlenül. Az azonos nemű párok gyermekeit sosem a biológiai szüleik nevelik fel. Valamelyik a kettő közül mostohaszülő. Így a közvetlen összehasonlítás csak meleg és különnemű mostohaszülők gyermekei vagy örökbe fogadottak közt lehetséges. Ugyanakkor ha a legjobb az, hogy a biológiai szüleid, édesanyád és édesapád nevelnek fel  - és a kutatások alapján így van –, akkor mégiscsak tudományos képmutatás lenne elrejteni ezt a tényt. Így úgy döntöttem, hogy nem rejtem el. Ezzel együtt hamarosan lesznek jobb eredményeink, mivel több, hosszú távú vizsgálat is folyamatban van a szülői szexuális orientációval kapcsolatban. Persze a kutatók az eredmények magyarázásával is játszhatnak politikát. Szóval ne várjuk, hogy ezek a csaták hamar véget érnek.”

A Mark Regnerusszal készített, márciusban megjelent teljes interjút itt olvashatják.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 122 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2018. augusztus 10. 16:15
1.) Hálát adok a Mindenható Úristennek, hogy ennek a "témának" NEM VAGYOK "SZAKÉRTŐJE", merthogy érintettje sem, semmilyen értelemben. 2.) Mindazonáltal mégis VAN VÉLEMÉNYEM a "dologról", merthogy hovatovább általános társadalmi "ügyről" van szó, mely így-úgy, előbb-utóbb valamilyen módon, ha másként nem áttételesen mindenki érint, így engem és hozzátartozóimat is. 3.) Szóval az, hogy a dolog "úgy áll", ahogyan a cikkiró a cikk cimében leszögezi, hogy tudniillik: "A melegpárok által "nevelt"(?) gyermekek rosszabbul teljesitenek", az számomra TÖBB, mint EVIDENCIA. Ugyanis a "melegpárok által "NEVELT" gyermekek NEM(!) "NEVELT", hanem csak felnőni hagyott gyermekek. Mert az, amit a melegpárok az "úgynevezett" gyermekeikkel művelnek "nevelés" címén, az tkp. LÓFASZ, és nem nevelés. Innen fogva az egész cikk olyan, hogy a cikkiró FÖLFEDEZI A TEHÉNNEK SZARVA KÖZT A TŐGYIT.
koronaszepe
2018. augusztus 05. 12:18
Kellene már egy olyan vizsgálat is, ami azt firtatja, hogy hogyan lehetséges az, miszerint tisztességes heterosexuális házasságból születik majd az összes buzi.
illesl
2018. augusztus 03. 17:40
MINDEN GYERMEKNEK JOGA VAN EGY APÁHOZ (férfi-biológiai apa) és ANYÁHOZ (nő - biológiai anya)! MÁR AZ IS SZÁNALMAS, hogy az apa és anya szóhoz a biztos definició miatt oda kellett írjam hogy férfi és nő, biológiai apa és anya....
xoltan
2018. július 30. 19:07
Ez a cikk nem volt mar? De tenyleg.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!