Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Német orvosi kamara elnöke: Tízezer orvos hiányzik Németországból

2018. július 22. 11:42

A német háziorvosok harmada nyugdíjas korú, és öt éven belül visszavonul. A szakorvosoknál is három év múlva ugyanez lesz a helyzet.

2018. július 22. 11:42

Tízezer orvos hiányzik Németország kórházaiból és rendelőiből – jelentette ki a Rheinische Post című düsseldorfi regionális lapnak adott hétvégi interjúban Andreas Gassen, a német szövetségi orvosi kamara (KBV) elnöke. A problémát érzékeltetendő a kamarai elnök elmondta, hogy ez egy komplett évfolyamnak felel meg a német orvosi egyetemeken.

Gassen arra figyelmeztet, hogy a német háziorvosok harmada nyugdíjas korú, és öt éven belül visszavonul. A szakorvosoknál is három év múlva ugyanez lesz a helyzet. Kettő-öt éven belül érzékelhető lesz az orvoshiány – húzza alá Gassen. Hozzátette, hogy ha nem készül most hatékony stratégia ennek elhárítására, akkor 5-10 éven belül nem lesz szinten tartható az egészségügyi ellátás mai színvonala.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Karvaly
2018. július 23. 12:39
Skandáljuk kórusban: "Merkel a hibás" meg "monnyonle!" És lehet szervezni polgári akciókat, amelyek felhívják a figyelmet a várólisták hosszúságára.
figyelő4322
2018. július 23. 03:35
Nocsak... Már Németországból is elüldözi az orvosokat a Zorbán? Vigyázni kell, jöhet ezért is egy újabb vád és eljárás Viktornak az EU-tól!...
Fregoli
2018. július 22. 18:59
Arra sajnálják az erőforrásokat, hogy maguk számára szükséges orvosokat képezzenek. Persze, az orvosképzés költséges. Inkább ráterhelik a közép európai országokra... Ez is mocskos lopás, mint a multik trükközése, mint a versenyelőny kíméletlen kihasználása. És közben osztogatják az atyai intelmeket, hogy rohadna meg az összes...
paraklétosz
2018. július 22. 16:01
A patás Merkel elüldözte a zorvosokot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!