Nemi erőszak lehet az explicit beleegyezés hiánya Spanyolországban

2018. július 19. 08:01

„Csak az igen jelent igent”, míg a csendben maradás pedig már „nemnek” számít, ezáltal nemi erőszakként büntetendő a készülő törvény szerint.

2018. július 19. 08:01

Szigorú, nemi erőszakról szóló törvény elfogadására készül a spanyol szocialista kormányzat, mely egyértelmű szóbeli hozzájáruláshoz kötné a szexuális aktust – írja a Guardian.

A törvény szerint „csak az igen jelent igent”, míg a csendben maradás pedig már „nemnek” számít – ezáltal pedig nemi erőszakként büntetendő is, mivel az aktus előtt nem történt explicit hozzájárulás.

A szocialista kormány döntése valószínűleg egy súlyos nemierőszak-eset következménye lehet: a vádak szerint öt férfi megerőszakolt egy 18 éves lányt a pamplonai bikafuttató fesztiválon. Közülük ketten is lefilmezték az akciót, ezalatt pedig a nő passzív volt és csendben maradt. A bíró ezt beleegyezésként ítélte meg, ezért a nemi erőszak kategóriájából a szexuális zaklatás kategóriájába helyezte át az ügyet.

Az eset rendkívül nagy port kavart, és több tüntetéshez is vezetett a mediterrán országban. Az öt férfi jelenleg szabadlábon védekezhet, hogy fellebbezzenek kilencéves börtönbüntetésük ellen – egyikük a hadsereg, másikuk a civil gárda tagja, ők pedig ráadásul még munkahelyükre is visszatérhettek.

Az ítéletet megmagyarázhatja, hogy jelenleg a spanyol jog szerint a nemi erőszaknak tényleges erőszakot és megfélemlítést is kell tartalmaznia. Ezt próbálja most megváltoztatni a spanyol kormány: Carmen Calvo Poyato miniszterelnök-helyettes és egyenlőségi miniszter készülő törvényről azt mondta: „ha egy nő nem mond egyértelműen igent, akkor minden más nemnek számít”. Egy, a törvény kidolgozásában segédkező jogi professzor pedig azt mondta, a beleegyezésnek nem kell feltétlenül verbálisnak lennie, a testbeszéd is jelét adhatja az egyetértésnek.

Svédországban épp július elején lépett életbe egy hasonló, egyértelmű beleegyezést megkövetelő, nemi erőszakról szóló törvény.

Összesen 142 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mokány
2018. július 23. 09:11
Nem a téma itt az érdekes, hanem a túllihegő (törvényhozó) aparácsikok elvárási kényszeres viselkedése.
Flydo
2018. július 20. 22:19
Az lehet zűrös eset, ha egy csúnya összeveszés után azt mondja a csaj mérgében: tavaly november 9-én amikor szexeltünk, akkor (ugyan nem mondtam de) nem is volt kedvem a szexeléshez. Kérem zárják börtönbe a férjemet. Ha a fickó fél évvel később nem tudja bizonyítani, hogy igenis volt kedve a nőnek (márpedig hogyan is tudná bizonyítani), akkor mehet a börtönbe? Ezzel egy nagyon kemény eszköz került a nők kezébe.
Hunyadi Mátyás
2018. július 20. 16:09
Ezt a problémát sajnos ez a törvény sem oldja meg. Ha a nő igent mond is, másnap azt letagadhatja, és állíthatja, hogy nem mondott semmit. Ha a férfi pl. felveszi a belelegyező mondatot, akkor azért lehet megbüntetni, hogy felvette. Ha a nő láthatóan aktív a szerelemben, később mondhatja, hogy arra csak kényszerítették. Tehát ott vagyunk ahonnan kiindultunk. Egyet lehet tenni - a nők legyenek óvatosak. De a férfiak is: sok férfin állt már bosszút úgy a nője, hogy erőszaknak állította be azt, ami egyáltalán nem volt erőszak. Sőt, esetleg meg sem történt.
szavaztam
2018. július 19. 18:06
ez igy hulyeseg, hangfelvetellel kell bizonyitani vagy mi? mi a kov lepes? irott nyilatkozat minden egyes alkalommal?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!