Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Brüsszel továbbra is Sorost védi

2018. július 18. 13:16

A magyar kormány ebben a helyzetben csupán annyit tud tenni, hogy higgadtságát megőrizve, a jog nyelvén képviseli hazánk álláspontját.

2018. július 18. 13:16

„A Népszava azt írta, az EU ellenőrző és végrehajtó testületének véleménye szerint a jogszabályok több ponton EU-s előírásba ütköznek. A balliberális lap Christian Wigand bizottsági szóvivőt kérdezte az új szabály kapcsán, aki állítólag »nem minden aggodalom nélkül tekint a magyar parlamentben szavazásra bocsátott törvényre és alkotmánymódosításra«. »Nem fordíthatunk hátat azoknak az értékeknek és elveknek, amelyekre Európa épült« – kommentálta korábban a budapesti fejleményeket a szóvivő a lap szerint. A Népszava információi szerint az Európai Bizottság ráadásul bírósági szakaszba lépteti a magyarországi menekültügyi szabályozás miatt még 2015-ben indított kötelezettségszegési eljárást is.

Nem ez az első ilyen eset, a korábbi hasonló kötelezettségszegési eljárások mellett az Európai Parlament két héttel ezelőtt egy állásfoglalást szavazott meg, melyben azt kérték: ne vonják büntetőeljárás alá a bevándorlókat »humanitárius okokból« segítő civil szervezeteket. Áprilisban pedig azt kérte az Európai Parlement, hogy jöjjön létre az »európai értékek« védelmén dolgozó »civil« szervezetek támogatására szolgáló eszköz, pénzügyi alap.

Jól látszik tehát, hogy egy összehangolt, politikai alapú támadásról van szó, melynek célja az illegális bevándorlás szervezését és támogatását ellehetetlenítő magyar törvények megszüntetése. A magyar kormány ebben a helyzetben csupán annyit tud tenni, hogy higgadtságát megőrizve, az eddigi kötelezettségszegési eljárásokhoz hasonlóan a jog nyelvén képviseli hazánk álláspontját. Ez eddig bejött, hiszen az ilyen eljárások többsége Magyarország számára kedvezően végződött.”

Játsszon és nyerjen páros belépőt!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
figyelő4322
2018. július 18. 13:37
Aki az "humanitárius" okokból be akar külföldieket csempészni az országba, az közönséges bűnöző. Ha egy kormány a nép akarata ellen, törvénytelenül cselekszik, akkor törvénytelenné teszi önmagát. A Magyar kormány a szavazók nagy többségének egyetértésével cserkészik migránsügyben. Ha egy kékharisnya "humanitáriuskodni" szeretne, az befogadhat migránsokat a saját házába. Csak olyanokat persze, akik a kormánytól már menedékjogot kaptak. Ennyi.
KannibálTatárÚr
2018. július 18. 13:33
Mo.-n törvényt kell hozni a szervezett embercsempészet támogatóinak büntetéséről. Szigorúan kell büntetni őket akkor is, ha nem Mo.-n élnek, hanem vmelyik eu-s tagállamban és súlyosbító körülménynek kell tekinteni, ha az embercsempészek támogatói Brüsszelben uniós pozíciókat töltenek be.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!