Ideje volt

2018. július 13. 09:14

A 168 óra acsargásának célja összeugrasztani a magyarokat a cigányokkal, ellentétet, gyűlöletet szítani köztük.

2018. július 13. 09:14
Pilhál Tamás
Pesti Srácok

„A 168 Óra acsargása viharsebesen végigszaladt a teljes ballib médiabirodalmon, méghozzá úgy, hogy a cikk legfontosabb rágalmára (a kirekesztésre) első körben nem reagáltatták a cserkészeket, akik így kénytelenek voltak külön közleményt kiadni, amelyhez csatolták az Ámbédkar igazgatójával folytatott korábbi levélváltásukat. Ebből kiderült: Derdák kereste meg a szövetséget, hogy önálló cserkészcsapatot alapítana a sajókazai iskola fiataljainak. Ám vita alakult ki arról, hogy Derdák kizárólag cigányokból álló cserkészcsapatban gondolkodott, amit az integrált nevelésben hívő MCSSZ nem támogatott, ráadásul Derdákék a cserkészettől elválaszthatatlan keresztény vallásos elemeket sem nagyon akarták beépíteni a nevelő munkájukba. A tavaly nyári tábor pedig, amiről Derdák szerint »kirekesztették« őket, a II. (miskolci) cserkészkerület nagytábora volt, és egy ilyenhez külsősként nem lehet csatlakozni, »ez olyan, mintha a sajókazaiak egy putnoki osztálykiránduláson kérnének részvételt« – mutatott rá a cserkészszövetség vezetője, Pótor József. Ezután Derdákék bosszúból írtak egy primitív cikket a honlapjukra, amelyben »jobboldali, nacionalista befolyás alá került, cigányellenességgel átitatott« szervezetnek bélyegezték a cserkészszövetséget. Egy ilyen mélyütés, egy ilyen gazemberség után nem volt miről tárgyalni: nem is csoda, hogy az MCSSZ ezután megtiltotta a cserkész név használatát Derdákéknak. »Ha valaki úgy viselkedik, ahogy nekik nem tetszik, akkor rásütik, hogy rasszista« – jellemezte az Ámbédkar hozzáállását Pótor. Ennyi a történet dióhéjban, két apró kiegészítéssel.

Az uszító cikk ihletője, Derdák Tibor 1990-94 között az SZDSZ országgyűlési képviselője volt, majd a Gyurcsány-kormány által létrehozott Oktatásért Közalapítvány kurátora lett. Hervadhatatlan munkásságáért a szocialista kormányzattól megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét.

Az uszító cikk elkövetője, az exnépszabadságos Ónody-Molnár Dóra a »társadalmi egyenlőtlenségeket feltáró írásaiért« 2012-ben megkapta az MSZP-s pártplecsnit, a Szabad Sajtó-díjat. Férje Ónody-Gomberz Tamás, az SZDSZ egykori belvárosi politikusa, aki a HVG-ben folytat »áldásos«, uszító tevékenységet, elsősorban az antiszemitizmus, illetőleg Trianon témakörében. (...)

A cikk, amit ez az ex-SZDSZ-es pofa diktált tollba, egy hazugságra épülő provokáció, uszítás, amelynek célja összeugrasztani a magyarokat a cigányokkal, ellentétet, gyűlöletet szítani köztük.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2018. július 13. 17:08
Megint lebukott egy tetű szadesz provokátor.
Rasdi
2018. július 13. 16:54
Ez az egész egy otromba provokáció a cserkészség lejáratására. Roppant sajnálatos (amit itt nem említettek), hogy egy francia cserkész szervezetet is bepaliztak, akik kellő informálódás nélkül mellékük álltak, patronálni őket.
enes
2018. július 13. 14:43
A buddhista cigányok ( Derdák mű ) mit is keresének a keresztény cserkészek között?
dakotasámán
2018. július 13. 13:14
"A cikk, amit ez az ex-SZDSZ-es pofa diktált tollba, egy hazugságra épülő provokáció, uszítás, amelynek célja összeugrasztani a magyarokat a cigányokkal, ellentétet, gyűlöletet szítani köztük.” hú, ez aztán ütős, a prosti skacok tompikája megmondja a tuti frankót. tényleg iszonyatosan hiteles, amit a prosti kifizetőhely leközöl. a korrumpáncsok általi parasztvakítás folytatódik, és van aki beveszi. a jól tájékozott, nagyeszű genyafanok. kurva tehetséges társaság egyébként a korpáncs csapat, a focit imádják, de a labdába egyeneset nem tudnak rúgni. de no problem, majd stróman lőrinc megveszi a horvát válogatottat, hátha a vb-re kijut a "magyar" válogatott. van egy rossz hírem a korpáncsoknak, -korrupt maffiózók -, a "nemzeti érzelem" kevés a focihoz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!