Támogatjuk a munkavállalók érdekvédelmi harcát

2018. július 11. 11:56

Kifogásoljuk, hogy a kormány leépíti a cafeteria rendszerét, ami miatt havonta több tízezer forinttal kevesebbet kapnak majd a munkavállalók.

2018. július 11. 11:56
MSZP
OS-MTI

„Az MSZP folyamatosan egyeztetett a munkavállalók érdekképviseleti vezetőivel, több szinten is. Most a legnagyobb szakszervezeti konföderáció, a MASZSZ elnökével, Kordás Lászlóval találkozott dr. Tóth Bertalan, az MSZP elnöke. Hetek óta tiltakozunk, módosító indítványokat nyújtunk be a munkavállalók érdekében, hogy újabb sérelmüket megakadályozzuk.

Kifogásoljuk, hogy a kormány leépíti a cafeteria rendszerét, ami miatt havonta több tízezer forinttal kevesebbet kapnak majd a munkavállalók, ráadásul eközben ötmillió forintra kívánja emelni a miniszterek fizetését.

A jövő évi adótörvény javaslata szerint számos béren kívüli juttatás kedvezményes adózása megszűnik. Ebbe a körbe tartozik az étkezési utalvány, a helyi bérletek támogatása, az iskolakezdési támogatás, az egészség- és nyugdíjbiztosítási pénztárak támogatása, továbbá a százezer forintos, készpénzben adott támogatás lehetősége is. Az intézkedés kárvallottjai a munkavállalók, a közszférában dolgozók, a kisvállalkozók és »kényszervállalkozók«, illetve a kultúra és a turizmus egyes ágazatai lesznek. S megmaradna a közszférában dolgozók hátrányos megkülönböztetése is. Szinte mindenki csak veszít ezen a fideszes intézkedésen, kivéve a fideszes hatalom.

Támogatjuk a munkavállalók érdekvédelmi harcát és a szakszervezeteik törekvéseit. Az MSZP programjában kiemelt szerepet kaptak a dolgozói jogok, egy új – a szakszervezetekkel előzetesen egyeztetett – Munkatörvénykönyve, és a fizetések folyamatos emelése.

Baloldali pártként természetes szövetségesek vagyunk a magyar dolgozók érdekében most is, s ha demonstrációkra kerül sor a szakszervezetek részéről, úgy azt mi minden szempontból jogos és támogatandó eszköznek tartjuk.”

(OS-MTI)

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pensioner
2018. július 12. 17:25
a bolsevikok a javadat akarják! nehogy oda add!!
Negue
2018. július 12. 00:40
Engem semmi nem érdekel. De egy dolog nagyon. Már elmúlt április 9.-e, és Bungóné (vagy Bangóné?) Ildikó még mindig nem válaszolt, hogy beengednék-e a migránsokat? Követelem a választ az emeszpétől, mert megígérte, hogy 9,-én válaszol!!!!!!
bela barva
2018. július 11. 21:02
Rendes fizetést kell adni és majd én eldöntöm mire költöm, nem kellenek mindenféle pénzpotló játékpénzek.
Peter8811
2018. július 11. 19:23
Nálunk 2007-ben szűnt meg a cafeteria mert az akkori kormány (MSZP) olyan adót vetett ki a cafetériára hogy a vállalatnak nem volt érdemes megtartania acafeteria rendszert ez nálam éves szinten 300.000 Ft mínuszt okozott, valamint ha hozzáveszem a havi 50.000 ft plusz adót amit Gyurcsány Fercsi vetet ki a továbbdolgozó nyugdíjasokra akkor ez nálam évi 900.000 Ft veszteségvolt Ugye kedves MSZP nem akarjátok sűrűn megbaszni anyátokat?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!