A józsefvárosi vereség nem bosszantó, a bosszantó az, ha senki sem tanul belőle

2018. július 11. 21:22

Az ellenzék jelenlegi állapotában vereségre van ítélve, ami ellen leginkább pont az ellenzék tehetne.

2018. július 11. 21:22
Jámbor András
Jámbor András
Mérce

„Összefoglalva, üzenet szintjén Győri Péter leginkább egy szociális témákra szakosodott szakpolitikusként jelent meg a potenciális polgármester képe helyett.

Kampánya során pedig nem tudta  elhitetni azt a választókkal, hogy komoly tétért folytat harcot, és nem tudta a rossz üzenetválasztás és a rossz szervezettség miatt megteremteni azt a dinamikát, ami esélyt adott volna a győzelemre.

Csakhogy azt is látni kell, hogy a fenti szervezettségi és üzenetkidolgozási szint nem az, amit 2 hónap alatt, tökéletes döntések, előzetes felkészülés és tudás nélkül el lehet érni. Vagyis el lehet, de ahhoz tényleg mindennek klappolnia kell, és nem lehet hibázni.

Sőt, azt is érdemes látni, hogy az, ami a nyolcadik kerületben történt, nem helyi sajátosság, és nem egyszeri vereség, hanem következménye annak, ami az áprillis 8-ai kudarchoz is vezetett.

Ugyanis nagyon úgy tűnik, a Fideszen kivüli erők nem csupán tartalmi mondanivalóban, hanem szakértelemben, tudásban, technikában, kampányolási képességben is mérföldekre vannak lemaradva a Fidesztől.

Nincsenek bejáratott végrehajtható, előhúzható kampánysémák, amiket egyszerűen a helyi adottságokhoz kell igazítaniuk, hanem minden egyes alkalommal újra és újra felépítik azt a tudást, hogy mi az a kampány, és hogyan kell csinálni. Vagy ha van is ilyen tudás, az nem elégséges a győzelemhez.

Pont ezért hiba Győri Péter vereségét egy sajnálatos egyszeri eseménynek látni, és ezért iszonyatosan veszélyes Márki-Zay Péter politikai teljesítményét egy normális állapotnak tekinteni.

Inkább érdemes kimondani, hogy az ellenzék jelenlegi állapotában vereségre van ítélve, ami ellen leginkább pont az ellenzék tehetne.
Érdemes lenne a pártoknak és civileknek maguknak is végignézni, milyen eszközeik állnak rendelkezésre, miben és hogyan lehet fejlődni, honnan lehet azt a tudást beszerezni, ami nem a győzelemhez, hanem a normális politizálás minimumához kell.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2018. július 13. 08:31
Márpedig: TÖRVÉNYSZERŰEN NEM(!!) TANUL. Ha belegebed, akkor sem. Ez a ballib LÉNYEGE: hogy tanulásra képtelen.
zolizolizoltan
2018. július 12. 16:54
A mai liberalizmus legjellemzőbb vonása lett az elvtelen hatalomvágy. Az MSZP ezzel az elvtelenséggel kötött szövetséget, amikor úgy gondolja, hogy középre húz a liberálisok irányában.
zolizolizoltan
2018. július 12. 11:25
Mellébeszélés. Egy volt szdszes annyira hiteltelen, hogy bármit elhisznek róla az emberek. Ez Győri vereségének valódi oka.
Lardy
2018. július 12. 11:24
"/.../ nagyon úgy tűnik, a Fideszen kívüli erők nem csupán tartalmi mondanivalóban, hanem szakértelemben, tudásban, technikában, kampányolási képességben is mérföldekre vannak lemaradva a Fidesztől." Na Jámbor, ebben egyetértünk!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!