Nyolc magyar filmet mutatnak be a palicsi filmfesztiválon

2018. július 10. 08:38

Huszonötödik alkalommal rendezik meg a régió kiemelkedő filmfesztiválját a Szabadka melletti Palicson.

2018. július 10. 08:38

Nyolc magyar filmet mutatnak be az európai filmeknek szentelt, 25. nemzetközi filmfesztiválon a Szabadka melletti Palicson. A jubileumi szemle fődíjáért Bogdán Árpád Genezis című alkotása is indul.

A palicsi filmfesztivál hivatalos oldalán található program szerint július 14. és 20. között tizenkét kategóriában valamivel több mint 100 filmet láthat a közönség.

A versenyprogramban 14 film szerepel, ezek közül 12 indul a fesztivál három fő elismeréséért, a legjobb filmnek járó Arany torony díjért, a legjobb rendezőnek járó Palicsi toronyért és a zsűri különdíjáért. Ebben a válogatásban szerepel Bogdán Árpád Genezis című filmje, amely a bűn, a megtisztulás és az újjászületés drámája. A Genezis történetének középpontjában egy roma kisfiú áll, akinek a gyerekkora drasztikusan véget ér, amikor egy brutális támadásban elveszíti a családját. A film világpremierje a 68. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon volt.

Az alkotásokról öttagú zsűri dönt, amelynek tagja lesz Enyedi Ildikó rendező is.

Csuja László Virágvölgy című, amatőr főszereplőkkel készült első mozifilmjét a Párhuzamok és ütközések című kategóriában láthatják a nézők. A film, amelyet a hétvégén Karlovy Varyban díjaztak, napjaink Magyarországán játszódik, a történet szerint a külvárosi lakótelepen unatkozó Bianka hirtelen felindulásból ellop egy csecsemőt, majd kénytelen apát és otthont keresni, azonban senki sem fogadja be. Már-már feladná, mikor véletlenül találkozik a munkásszállón élő, jószívű Lacival, aki segíteni akar az utcán rekedt anyának, és eldönti, hogy mindenáron otthont teremt számukra. 

A magyar filmek válogatásában hat film szerepel. Egyebek mellett bemutatják Szász János A hentes, a kurva és a félszemű című alkotását, amely egy 1925-ben megtörtént hírhedt magyar bűncselekményt, a Kodelka-gyilkosságot dolgozza fel. 

Mészáros Márta Aurora Borealis – Északi fény című filmjét is láthatja a vajdasági közönség. A Törőcsik Mari, Törőcsik Franciska és Tóth Ildikó főszereplésével készült alkotás két idősíkon fut, és egy fájdalmas családi titokról lebbenti fel a fátylat. A filmben az anya-lány kapcsolat és az identitásválság kerül a középpontba. 

M. Kiss Csaba és Rohonyi Gábor vígjátéka, a Brazilok is bekerült a válogatásba. A cigánytelepen csellengő kamaszokból álló focicsapat, valamint a helyi önkormányzat vezetőiből álló társaság összecsapását - a válogatás többi filmjéhez hasonlóan – délután és este, két helyszínen izgulhatja végig a fesztivál közönsége.

Kondor Vilmos nagysikerű regényének filmfeldolgozása, a Budapest Noir című krimi is bekerült a programba. Gárdos Éva filmje egy bűnügyi újságíró nyomozását mutatja be, aki egy titokzatos gyilkosság messzire vezető szálait akarja felgöngyölíteni, miközben ő maga is az események sűrűjébe keveredik. A Férfikor című fekete-fehér film, Politzer Péter rendezése három budapesti férfi életét villantja fel. Dezső, a 91 éves fotóművész és lemezhamisító élete gazdag szövetének utolsó szálait szövögeti. Frank, a negyvenes nagybőgős elveszíti a lakáskulcsait, amitől romba dől precízen összeállított napja, a kamasz Samunak pedig váratlanul egy hétig egyedül kell szembenéznie az iskola, a barátság és a szerelem kihívásaival. 

A rendezvény zárónapján mutatják be Palicson és Szabadkán A Viszkis című filmet. Antal Nimród legújabb alkotása Ambrus Attila, a Viszkis rabló élettörténetét dolgozza fel, és nem szűkölködik a rendezőtől megszokott akciójelenetekben sem. 

A palicsi filmfesztivált a barátság erejéről szóló, Lazzaro Felice (Boldog Lazzaro) című olasz film nyitja meg július 14-én.

(MTI)

 

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rojtos
2018. július 10. 10:09
"Gondolom Palicson sem más a helyzet." Vannak azért belevaló történelem tanárok, mesélte a rokonom. TANÁR A DÉLVIDÉKEN: "Mai óránk anyaga az országot felszabadító partizánok elleni német hetedik offenzíva, de..... ezt úgyis megtaláljátok a könyvben. Most pedig átvesszük a Magyarország törökdúlás utáni évtizedeit" |
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!