Több százezer családegyesítési vízumot adtak ki a németek az elmúlt években

2018. július 09. 09:21

A Bild a német külügyminisztérium adataira hivatkozva közölt összegzést.

2018. július 09. 09:21

A német hatóságok 2015 januárja óta mintegy 322 ezer családegyesítési vízumot adtak ki – jelentette hétfőn a külügyminisztérium adataira hivatkozva a Bild című német lap.

2015-ben 72 681, 2016-ban 103 883, 2017-ben 117 992, az idei év első negyedévében pedig 27 551 ilyen beutazási engedélyt állítottak ki. A legtöbb ilyen dokumentumot, az összes 41,37 százalékát szíriai állampolgároknak hagyták jóvá. Őket az irakiak követik, akik a beutazási engedélyek 7,55 százalékát kapták meg.

A lap kiemeli: nem tudni, hogy a 2015 eleje óta Németországba érkezett 1,8 millió ember közül hányan kérték még, hogy családtagjaik csatlakozhassanak hozzájuk. A Bild emlékeztet arra, hogy augusztustól a kiadott családegyesítési vízumok számának csökkenése várható, mert jövő hónap 1-jétől csak a szűk értelemben vett család tagjai, vagyis a házastársak és gyerekeik kaphatnak családegyesítési vízumot és legfeljebb havonta ezer ilyen beutazási engedélyt adhatnak majd ki a hatóságok.

(MTI)

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gus Fring
2018. július 10. 08:12
Gratulálok! Erről csak egy klasszikus vicc jut eszembe: “...nesze béna, itt egy púp is!”
Bitrex®
2018. július 09. 22:14
Lassan inkább a hazatérést kellene forszírozni, mivel vége a háborúknak. (Szándékosan nem írok (politikai) üldöztetést, mert olyasmi de facto nem is létezett.) Ehelyett csak tetézik a bajt, mintha nem lennének már így is egy visszafordíthatatlan katasztrófa szélén.
Tiszafa
2018. július 09. 11:22
Így jár az a nép, aki még mindig a matriarchátust (nő a kancellár, nő a hadügyminiszter) alkalmazza társadalmi felépítésében. Az okosabbak már az őskorban túlléptek ezen.
zakar zoltán béla
2018. július 09. 09:34
Barmok
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!