Józsefváros nem lehet drogosok, migránsok és hajléktalanok tanyája

2018. július 07. 09:25

Nekünk az itt élő és itt dolgozó emberek biztonsága és nyugalma az első. Interjú.

2018. július 07. 09:25
Sára Botond

„Milyen eredményeket sikerült elérni a nyolc éve megkezdett Józsefváros újjáépül programmal?

Összetett városfejlesztési programot indítottunk el 2010-ben, első körben a különböző közintézmények felújítását kezdtük meg. Óvodák, iskolák, bölcsődék, kulturális intézmények és a polgármesteri hivatal épülete is megújult. Következő pillérként megkezdtük – ez még most is tart – a kerület köztereinek rehabilitációját. Ennek részeként 2014–2015-ben szinte minden nagyobb közterület megújult, mint például a Horváth Mihály tér, a Golgota tér, a Mikszáth tér, a Molnár Ferenc tér, a Teleki tér, a Kálvária tér és a Mindszenty József tér. Ehhez a projektpillérhez csatlakozott a főváros is, így rehabilitálták a Baross teret, a Rákóczi teret, a Ludovika teret, a Kis csibész teret és a II. János Pál pápa teret is. Ez a közös munka folytatódik a Blaha Lujza tér és az Orczy tér felújításával.

A kerület lakásállománya elég vegyes képet mutat. Tudja segíteni a kerület a társasházak felújítását?

A város rehabilitációs programunk harmadik és jelenleg leghangsúlyosabb eleme a társasházak felújításának támogatása. Az elmúlt három évben legalább egymilliárd forintot biztosítottunk évente a költségvetésben arra, hogy segítsük a kerületi társasházak megújítását, az ott élő lakóközösségek elképzeléseinek megvalósítását. Gyakorlatilag bevittük a házakba a közterületi fejlesztéseket. Idén ráadásul – a tavalyi megtakarításainknak hála – félmilliárddal többel, mintegy másfél milliárd forinttal tudtuk támogatni a lakóközösségek beruházásait. A jövőben is szeretnénk, hogy legalább minden évben egymil­liárddal támogassuk a társasházi felújításokat. Ha azt nézzük, hogy a lakástulajdonosok is legalább ekkora önrészt hozzátesznek a munkálatokhoz, akkor elmondhatom, hogy több mint négymilliárdot sikerült költeni az elmúlt három évben lakóépületek felújítására.

A lakókörnyezet megújításával párhuzamosan sikerült a közbiztonságot is növelni?

A közbiztonság javításában 2010 óta partner a magyar állam; összesen ötmilliárd forintot fordítottunk közbiztonságot növelő célokra, így például a térfigyelőkamera-rendszer teljes körű újjáépítésére, a helyi rendőrség és a közterület-felügyelet megerősítésére, a polgárőrség újjászervezésére. Megállapodásokat kötöttünk a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal, és az említett összegen belül benne van erőnkhöz mérten a rendvédelmi erők eszköz-, infrastruktúra-fejlesztéseinek támogatása és az állomány anyagi elismerése, jutalmazása is.

Az emberek szubjektív biztonságérzete is visszaigazolja az erőfeszítéseket?

Az eredmények magukért beszélnek. Tíz józsefvárosi közül hét érzi a közbiztonság jelentős javulását. Felméréseink szerint míg tíz éve tízből hét kerületi polgár elvágyott innen, addig ma ez az arány megfordult. Sőt egyre többen, kerületen kívülről is lakóhelyüknek választják Józsefvárost. A turizmus folyamatos növekedése is azt bizonyítja, hogy a VIII. kerület már nem az a rossz hírű hely, ami tíz éve volt. Külföldi turisztikai lapok is ajánlják konkrét úti célként kerületünket azzal a hivatkozással, hogy kulturális értékei mellett a közbiztonsága is jó. A rendőrségi statisztikák szerint 2010 óta felére csökkent a bűncselekmények száma, a közterületei bűnesetek száma kétharmadával esett vissza, a nyomozati hatékonyság pedig jelentősen nőtt: négy bűncselekményből hármat felderítenek a nyomozók, ami komoly visszatartó erőt jelent. Például az autólopások száma tavaly mindössze nyolcra csökkent, amivel Budapesten a három ilyen téren legbiztonságosabb kerület közé tartozik Józsefváros.

Az ellenzék folyamatosan bírálja a közegészségügy állapotát. Mi a helyzet e téren a kerületben?

A közbiztonság mellett ugyanolyan fontos az egészségbiztonság is. A kerület a kormány által adott forrásokkal együtt több mint hárommil­liárd forintot fordított 2010 óta a közegészségügyre. Teljeskörűen felújítottuk a Szent Kozma-szakrendelőt, új eszközöket szereztünk be. Egy hete döntött a kormány arról, hogy a rendelő többi eszközének cseréjét további 230 millió forinttal támogatja a kerület 43 milliós önrésze mellett. Tavaly megnyílt az Orczy úton a mentőállomás is. Valamennyi háziorvosi rendelőt is megújítottunk, illetve jelenleg is felújítjuk a Szigony utcait is. A Gutenberg téren új gyermekorvosi rendelőt hoztunk létre, a Százados negyedben pedig egy magánerős irodaház beruházása kapcsán tárgyalunk egy új rendelő kialakításáról. Bevezettük a háziorvosi életpályamodellt, eszközpályázattal is segítünk, és hogy vonzók legyünk a kerületen kívülről érkező szakembereknek, szolgálati lakást tudunk felajánlani.

Mi a vasárnapi időközi polgármester-választás tétje?

Egyértelműen az a tét, hogy a Józsefváros újjáépül programot tudjuk-e folytatni, tudjuk-e még szebbé, biztonságosabbá, élhetőbbé tenni a VIII. kerületet az itt élő embereknek. Tét az is, hogy meg tudjuk-e védeni kerületünk közösségét a drogosoktól, meg tudjuk-e akadályozni, hogy a kerület hajléktalantanya legyen, és távolabbra fókuszálva az is fontos kérdés, hogy a mostani nemzetközi helyzetben meg tudjuk-e védeni ezt a városrészt a migránsoktól. Ez lehet, hogy egy budapesti, kerületi városvezetői pozícióból érdekesen hangzik, de a nyugat-európai nagyvárosokban volt és van is példa arra, hogy önkormányzati lakásokba költöztettek be bevándorlókat. Egy biztos: ha rajtunk múlik, akkor illegális bevándorló nem fog önkormányzati lakást kapni, azokat a józsefvárosi lakosoknak tartjuk fent.”

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nuttika
2018. július 09. 12:33
Csepel is hálás a nyóckernek az átpaterolt cigányokért.
Edvind Johnsson3.0
2018. július 09. 08:22
Pontosan ezért szavazunk rátok. Amennyiben ezt elfelejtenétek, akkor mentek a levesbe.
balbako_
2018. július 09. 08:05
A választók 2/3-os győzelemmel honorálták ezt a programot.
74bro
2018. július 08. 08:47
Ha jól tudom, illegális bevándorló sehol sem kaphat lakást hivatalosan, mivel hát illegális...Ez olyan tipikus politikusi rizsa, mert ha egyáltalán, akkor az lenne a kérdés, hogy elfogadott menedékjogi státusszal rendelkező külföldi kaphat-e lakást Józsefvárosban - ezt pedig nem fogják a választópolgár orrára kötni. Orbánnal együtt én is amondó vagyok hogy nincs ma fontosabb probléma Európában mint a menekültkérdés, viszont épp ezért nem kellene minden szituációba egy a hajánál fogva előrángatott migrit vizionálni...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!