Egyre többen válnak húsz év házasság után

„A kapcsolatod cseréld, ne a társad – javasolja új, Házasság 2.0 című könyvének alcíme. Ez a felvetés ma szinte provokációnak minősül, nem?

A párterápiás rendelésemre sorban jöttek olyan negyvenes éveik közepén járó párok, akik 10-15-20 év házasság után fogalmazták meg maguknak: ez nem az, amire vágytam. Nyugodjak bele abba, hogy ez a házasság most már mindig ilyen középesen elviselhető lesz, vagy lehetne esetleg sokkal jobb – valaki mással? Azzal az eshetőséggel a legkevesebben számolnak, hogy ez a kapcsolat lehetne sokkal jobb – és erre utalok könyvem alcímében – ezzel a társsal úgy, hogy valamit változtatunk a kapcsolat működésén. Azokat a technikákat, módszereket adom közre, amelyek a terápiás folyamatokban sikeresnek bizonyultak. Az a jelenség, hogy a házasságok akkor mennek szét, amikor a gyerekek kirepülnek, mindig is létezett. Nem vagyok azonban biztos abban, hogy mindig kértek segítséget a párok, illetve a felek régebben jóval előbb elengedték egymás kezét: míg az elmúlt évtizedben a válási csúcs úgy a nyolc-tíz év táján járt, manapság a 14 év együtt töltött idő után mutatható ki a kiugrás.

Sőt, Makay Zsuzsanna demográfus arról számolt be a könyvbemutatón, hogy friss statisztikák szerint a 2016-ban kimondott válások harmada közel húszéves vagy még annál is hosszabb házasságnak vetett véget. Akik már leéltek húsz-egynéhány évet – közel negyedszázadot! – egymás mellett, miért nem gondolkoznak úgy, hogy ami még hátravan, már guggolva is kibírják?

Az életszínvonal növekedésével csökken az egymásra utaltság érzése. Bármilyen csúnyán hangzik is, azt gondolom: ma nagyon sok pár megengedheti magának a válást. Megengedheti, hogy ne kelljen csak az egzisztenciális nyomás miatt együtt maradni. Amikor a gyerekek kirepülnek, sokan elég fiatalnak érzik még magukat ahhoz, hogy megnyomják a »reset« gombot és megtalálják a boldogságot valaki más oldalán. Megfordult a rendelőmben olyan, hetvenes éveiben járó pár is, akik úgy gondolták: még joguk van boldognak lenni, még joguk van valaki más oldalán beteljesíteni az életről szőtt álmaikat. És bizony még ilyen idős korban is kacérkodnak a válás gondolatával.

Az olyan, örökbecsűnek tartott mondások, mint hogy »ez az élet rendje«, ma már nem érvényesek?

Ez a kifejezés azt sugallja, hogy a házasság önmagában is olyan érték, amiért érdemes küzdeni. Azok közül viszont, akik feladják, sokan úgy gondolkoznak, hogy a házasság akkor érték számukra, ha valami plusz hozadéka van. A könyvben taglalom, hogy mi a különbség a szerződés és a szövetség között. Manapság sokan kötnek házassági szerződést, amihez addig tartja magát az ember, amíg megéri neki. A szövetség viszont akkor is köt, amikor éppen nem éri meg megtartani. Ebben a tekintetben az emberiség két részre osztható: van, aki még mindig szövetségként tekint a házasságra, más viszont inkább szerződésként. Vagyis, addig tartják magukat hozzá, amíg megéri.”