A Belügyminisztérium végrehajtja a „Stop Soros”-tervet

2018. július 04. 10:47

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta: a belügy és a rendőrség felkészült a „Stop Soros” végrehajtására.

2018. július 04. 10:47

A Belügyminisztérium és a rendőrség felkészült a „Stop Soros” végrehajtására, a törvénycsomag hatályba lépésével pedig tovább erősödik Magyarország és a magyar emberek biztonsága – jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

Kontrát Károly hangsúlyozta: a hónap elején életbe lépett jogszabályok újabb erős eszközt adnak a rendőrség kezébe annak érdekében, hogy megvédje Magyarországot és a magyar embereket az illegális migrációtól.

Mostantól ugyanis bűncselekménynek számít az illegális migráció szervezése és büntethető mindenki, aki a magyar törvények kijátszására buzdítja a migránsokat – fejtette ki az államtitkár.

Mint elmondta: az erős törvényi felhatalmazás azért szükséges, mert folyamatos az Európát sújtó tömeges bevándorlás, és a „Soros-hálózat”, valamint a brüsszeli bevándorláspárti politika továbbra is migránsokkal próbálja elárasztani a kontinenst.

Ugyancsak indokolttá teszi a szigorítást, hogy kritikus a helyzet a balkáni útvonalon, ahol migránsok tömegei akarnak különböző szervezetek és embercsempészek segítségével továbbjutni – fűzte hozzá Kontrát Károly. 

Ebben a helyzetben a „Stop Soros” kiegészítette a rendőrségi törvényt is azzal, hogy a rendőrség részt vesz a jogellenes bevándorlás megakadályozásában és működik a határbiztosítási távoltartás intézménye. Továbbá mostantól nem lehet elfogadni annak a menedékkérelmét, aki olyan országon keresztül érkezik Magyarországra, ahol nincs kitéve üldözésnek, illetve olyan országon keresztül utazott, ahol védelmet biztosítottak vagy biztosítottak volna számára, ha ezt igényli – ismertette Kontrát Károly.

(MTI)

Összesen 81 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2018. július 04. 13:42
Rendben!
Zsolt75
2018. július 04. 11:32
Helyes! Elvégre erre szavaztunk!
yndi
2018. július 04. 11:26
"Mostantól ugyanis bűncselekménynek számít az illegális migráció szervezése" Eddig is az volt. Ezt az államtitkár nem tudja? Vagy csak úgy tesz? Mindkét esetben kiállította magáról az alkalmatlansági bizonyítványt.
Héja
2018. július 04. 11:00
Mérgelődj kisember. Hörögj, toporzékolj, stb. Végállomás a pszichiátria.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!