Alexisz Ciprasz: Nem csinálunk belőle gondot, ha néhányan visszatérnének Németországból

2018. június 28. 12:07

A görög miniszterelnök kész az egyezségre Merkellel a menedékkérők visszafogadására. Berlin anyagilag „ösztönözné”, hogy a frontországok bevándorlókat fogadjanak vissza.

2018. június 28. 12:07

A görög miniszterelnök hajlandó olyan megállapodást kötni Angela Merkel német kancellárral, amely megkönnyítené Németországnak a menedékkérők visszajuttatását Görögországba.

Alekszisz Ciprasz a Financial Times című londoni gazdasági napilap csütörtöki számának nyilatkozva kijelentette: ha ez segít, Athén „nem csinálna belőle gondot”, ha „néhányan” visszatérnének Németországból.

Ciprasz szerint Európa ezzel megüzenné az embercsempészeknek is, hogy szembeszáll az illegális migrációval. Hozzátette: az érvényes dublini menekültügyi szabályozási rendszerben „már nincs élet”.

A görög külügyminiszter azt mondta: hajlandó olyan külön megállapodásra is Berlinnel, amely korlátozná az Európai Unió déli határaira érkező, majd Németország felé tovább induló menekültek mozgását Európán belül.

A Financial Times által név nélkül idézett EU-diplomaták szerint Németország megkereste Olaszországot, Görögországot és összes közvetlen szomszédját hasonló kétoldalú megállapodások céljával, valamint „potenciális pénzügyi ösztönzők” ajánlatával azoknak a „frontországoknak”, amelyekre súlyos teher hárul a migráció miatt.

A brit lap egyik uniós forrása szerint Berlin segítséget ajánlott Rómának a gondokkal küszködő olasz bankrendszer „kitisztításához” a menekültek mozgását korlátozó megállapodás fejében, de az idézett illetékes közölte: kétli, hogy egy ilyen egyezség működőképes lenne. A Financial Times felidézi: Angela Merkelre „intenzív nyomás” nehezedik a koalíciós partner, a bajor CSU részéről annak érdekében, hogy Berlin vegye rá a többi uniós kormányt a más EU-országokban regisztrált menedékkérők visszajuttatásának felgyorsítására.

(MTI)

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2018. június 28. 22:14
Görögország már egy migráns-láger. Nem gond ha néhánnyal több lesz belőlük, csakis a lóvén múlik, amit kapnak értük.
48saxon
2018. június 28. 20:48
...idióta. Egyébként a migránsválság kezdeti eszkalációjáért nem kis részben felel azzal, hogy lebontotta a görög-török határkerítést.
zakar zoltán béla
2018. június 28. 16:43
A múltkor itt-e vagy a bádog blogon száraz kakából készült műalkotásokat láttam? Nem volt véletlen? Renzifaymannblairlkhollandemerkeljuncker... ők szobrászok vagy műalkotások?
drkovax
2018. június 28. 13:43
Szóval mehet az a kb. 3 millió mind, akit ti engedtetek be illegálisan.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!