Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Szijjártó: Koncepciós eljárás zajlik hazánk ellen

2018. június 25. 16:11

Koncepciós eljárás zajlott Magyarországgal szemben, és ezt most egy politikai ítélettel zárták le – kommentálta Szijjártó Péter külügyminiszter a Sargentini-jelentés elfogadását az EP bizottságában.

2018. június 25. 16:11

Brüsszelben koncepciós eljárás zajlott Magyarországgal szemben, és ezt most egy politikai ítélettel zárták le – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, londoni munkalátogatása alkalmával az MTI-nek azzal kapcsolatban, hogy az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE) szavazott a jogállamiság magyarországi helyzetéről szóló különjelentésről.

A tárcavezető úgy fogalmazott: „sajnos mi a magyar történelemből számtalan hasonló eljárásra emlékszünk, amikor az ítélet már megírásra került azelőtt, hogy az eljárást megkezdték volna”. 

Megjegyezte: ebben az eljárásban Brüsszelt egyetlen dolog nem érdekelte, mégpedig a valóság. Súlyos vita van Brüsszel és Magyarország között a migrációval kapcsolatban – mutatott rá. Kifejtette: Brüsszelben a migrációt és az ezen keresztül megvalósuló európai népességcserét tekintik értéknek.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: ezzel szemben „mi a biztonságot, a család, a keresztény kultúra védelmét és a munka megbecsülését tekintjük olyan európai értékeknek, amelyeket követni, képviselni és védeni kell”. Közölte: jól látszik, hogy „Brüsszelben Soros György kottájából játszanak, Soros György nézeteit és érdekeit képviselik, mi pedig Magyarországon a magyar emberek érdekeit nézzük”. Ezért „természetesen kitartunk az illegális migrációval szembeni politikánk mellett, és nem fogjuk engedni, hogy egyetlenegy illegális bevándorló is betegye a lábát Magyarországra” – mondta.

A külügyminiszter hangsúlyozta: megvédjük Magyarország és a magyar emberek biztonságát. Arra is kitért, hogy azok a politikusok, akik most „egy koncepciós eljárás végén politikai ítéletet mondtak Magyarországról”, semmilyen jogosultsággal nem rendelkeznek arra, hogy a magyar embereket elítéljék, „minősítgessék”, támadják. Majd a magyar emberek mondanak ítéletet e politikusok brüsszeli teljesítményéről jövőre az európai parlamenti választáson – közölte Szijjártó Péter.

(MTI)

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pemete jakab
2018. június 25. 22:59
"Szijjártó: Koncepciós eljárás zajlik hazánk ellen" Petike, te azzal nem tudtál elszámolni, miből vetted az új házadat. Akkor hogy érthetnéd, hogy mi folyik a világban?!
gudmen
2018. június 25. 18:19
beerett a vetes faszcimbalok! lesz meg 350-es juro is...
3M..
2018. június 25. 18:04
Oldják meg, ezért kapják a horribilis fizetéseiket. De úgy, hogy a magyar állampolgároknak egy fillérje se bánja. Teljesítsenek! Szebb Jövőt!
leech1
2018. június 25. 18:03
Schengen - jav
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!