Szánalmas Tarlós István önmosdatási kísérlete

2018. június 25. 11:39

Akkor nem lesz több Red Bull Air Race ilyen formában Budapesten, ha már nem Tarlós István lesz a főpolgármester.

2018. június 25. 11:39
Demokratikus Koalíció
Demokratikus Koalíció
OS-MTI

„Szánalmas Tarlós István önmosdatási kísérlete, éppen ő döntött úgy, hogy ne kerüljön a Fővárosi Közgyűlés elé a Red Bull Air Race

Látva a budapesteik felháborodását a Red Bull Air Race miatt, Tarlós István reménytelen önmosdatásba kezdett a köztévén. Azt mondta, hogy nem ért egyet azzal, hogy a légiparádé területhasználata nem került a Fővárosi Közgyűlés elé és arról a Fővárosi Önkormányzat Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottsága döntött. Az igazság ezzel szemben az, hogy amikor a június 13-i Fővárosi Közgyűlésen felvetettem, hogy a Red Bull Air Race területhasználata kerüljön napirendre, éppen ő mondta azt, hogy ez szükségtelen, ő hagyta érvényesülni a most hibáztatott bizottság döntését.

A Demokratikus Koalíció szánalmasnak tartja Tarlós István önmosdatási kísérletét, hiszen június közepén éppen ő engedte ki a Fővárosi Közgyűlés kezéből a döntést a Red Bull Air Race-szel kapcsolatban. Arra a kijelentésére, hogy amíg ő a főpolgármester, addig nem lesz több Red Bull Air Race, ugyanazt tudjuk mondani: épp az ellenkezője igaz, eddig is minden évben volt, ezután is lesz, ha Tarlós marad. Akkor nem lesz több Red Bull Air Race ilyen formában Budapesten, ha már nem Tarlós István lesz a főpolgármester. Amíg Tarlós van, addig marad a budapestiek érdekeinek sorozatos elárulása, a sumákolás, majd az utólagos magyarázkodás és önmosdatás, ahogy az a Red Bull Air Race-nél is történt.

Gy. Németh Erzsébet
fővárosi képviselő,
DK”

(OS-MTI)

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
makapaka2
2018. június 25. 21:12
A DK-nak, élén Fletóval, az egész léte szánalmas.
Glück28
2018. június 25. 20:12
Mocskos tehén. Aki Gyurcsány féreggel bármilyen közösséget vállal az magáról állít ki bizonyítványt.
Zsolt75
2018. június 25. 19:35
Ej Bözsi, te nagyon buta vagy. Legalább ne reklámoznád.
formaegy
2018. június 25. 16:15
Na akkor nézzük csak Dk!!!!!! Olvassátok! Olvassátok, Hogy most a legnagyobb pofájú Dk-s Gy. Németh Erzsébet hogyan is állt a dolgokhoz amikor ti rendeztétek!!!!!! "Hangosak, büdösek, környezetszennyezőek és legfőképpen idegesítően berregnek a repülők – tiltakozik egy határozatképtelen lakógyűlés színvonalán az ellenzék a Red Bull Air Race ellen. Az egyik leghangosabb tiltakozó, az újabban DK-s színekben pompázó Gy. Németh Erzsébet, aki a lélegeztetőgép-kártyát is előhúzva azért követel fájdalomdíjat a neki oly fontos kisemberek számára, mert a főváros szerinte méltatlanul kevés összegért adta ki a területet a multicégnek. A képviselőnő arról természetesen hallgat, hogy 2004-2009 között az ő közreműködésével és teljes egyetértéssel Demszky még ugyanezt ingyen szolgáltatta a Red Bull-nak. Csak akkoriban az ellenzéknek még nem volt olyan érzékeny a hallása a repülőgépek berregésére Budapest belvárosában." Gyalázatos, hazug, vergődő hülye csőcselék vagytok, mint mindig! Ennyi!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!