Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Csak akkor győztünk, ha az utolsó liberális és az utolsó muszlim is elmegy Európából

2018. június 25. 09:38

A legundorítóbb megoldás ugyanis az, hogy az árulók elárulják gyorsan az árulást és hozzánk csatlakoznak, hogy elhitessék velünk, győztünk.

2018. június 25. 09:38
Bálint Botond
Bálint Botond
PestiSrácok.hu

„Az történik ugyanis, hogy Európa árulói, opportunistái, a liberális fősodortól megrettenő, a lazacos szendviccsel járó meghívásokról lemondani nem akaró senkijei, hirtelen elkezdtek leszakadni a szélsőliberális elmebetegek genocídiumának támogatásáról és már nem várják el az államuk eredeti polgáraitól, hogy azok mindenüket, a lányaiktól a földjükig, önként fiatal muszlim férfiaknak adják át. Hirtelen újra fontos lesz a határok megvédése, esetleg az illegálisan Európában tartózkodók kitoloncolása. Néhány hónap és a bajorokon kívül mások is elkezdenek majd a keresztény gyökereikről beszélni és esetleg némelyek még azt a gesztust is megteszik majd, hogy a kereszténységet egyenrangúnak ismerik el az iszlámmal. Ezen azért ne hatódjunk meg. Mert még ezeket az apróságokat is hazudják és csak azért mondják, hogy elhitessék már mást akarnak, nem a legrosszabb megoldást választják, hanem a legjobbat. Ha hiszünk nekik, mi magunk választjuk a legundorítóbb megoldást, amely egyúttal a legrosszabb is, mert csak lelassítja és láthatatlanná teszi azt, amit a szélsőliberálisok a zöld, szociáldemokrata, néppárti és egyéb mindenféle baloldali színekben műveltek Európával az elmúlt években.

A legundorítóbb megoldás ugyanis az, hogy az árulók elárulják gyorsan az árulást és hozzánk csatlakoznak, hogy elhitessék velünk, győztünk.

Pedig csak akkor győzünk majd, ha az utolsó liberális az utolsó muszlimmal együtt takarodik ki Európából.”

Mandiner éves előfizetés féléves áron!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Robur
2018. június 25. 23:34
Ha az utolsó liberális is elmegy Európából, akkor ki fog értékteremtő munkát végezni?
mokány
2018. június 25. 20:20
A cikkíró miért nem említi az utolsó amerikai katona távozását ?
annamanna
2018. június 25. 16:34
"Pedig csak akkor győzünk majd, ha az utolsó liberális az utolsó muszlimmal együtt takarodik ki Európából.” A muszlimokat értem, nekik van őshazájuk. És a liberálisok hová? Ők is az őshazájukba? Az pontosan hol is van?
sááá
2018. június 25. 13:50
Az a gyanús, aki nem gyanús!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!