Foci Merkel idején – mi lesz a sorsa a német válogatottnak?

"Azt szokás mondani, hogy a németek szívesebben beszélgetnek grillparti közben a fociról, mint a politikáról. Hogy ez jó-e vagy rossz, az főleg ízlés kérdése. Aki a napokban Németországban jár, láthatja, hogy mekkora lázban ég az egész ország a világbajnokság alatt, és hogy milyen őszinte is valójában a németek labdarúgás iránti szeretete. Minden modern nemzet életében fontos dolog a sport. A labdarúgás pedig a világ legnagyobb sportjaként számos nép történetében kiemelkedő szerepet tölt be, de a német nemzet kapcsolata a futballal mindezen túlmutat.

Mit jelent a labdarúgás Németországnak?

A harmadik birodalom bukása után a megszálló nyugati és szovjet hatalmak a kollektív bűnösség nevében a teljes német lakosságba szégyenérzetet neveltek a két világháború kirobbantásáért és az emberiség ellen elkövetett bűneikért. Az ötvenes években a németek nemzettudata megalázott és bűntudattal teli volt, a német trikolórt kevesen nem szégyellték kitenni a házuk falára. Ebben a gyászos helyzetben dobott a nemzeti identitásnak mentőövet a labdarúgás.

Az 1954-es világbajnokságon az NSZK csapata nagy meglepetésre és a magyarok nagy bánatára világbajnok lett a döntőben 3-2-re diadalmaskodva a toronymagas esélyesnek tartott Aranycsapat felett. Sok német ekkor érezhette először azt, hogy megint büszke a nemzeti hovatartozására. Ezt követően a „Nationalelf” VB-t nyert 74-ben és 90-ben is, valamint a legutóbb 2014-ben.

A láthatatlan fal

Bár az 1989 november 9-i „Mauerfall” óta nem létezik két külön Németország, a vasfüggöny számos tekintetben továbbra is megosztja a német nemzetet. A két országrész tartományai között nagy a gazdasági egyenlőtlenség és rengeteg a társadalmi különbözőség figyelhető meg. Nincs ez másképp a labdarúgás terén sem.

A foci ugyanis az NSZK-ban és az NDK-ban is az állami vezetés fókuszába került. Népszerűségének köszönhetően kiváló eszközként szolgált a nemzeti összetartozás megerősítésére és az autonómia demonstrálására. Egy nemzetet azonban nem lehet két külön országban párhuzamosan építeni, és ez igen visszás körülmények kialakulásához vezetett. Futballklubok rivalizálásai osztották meg a német társadalmat. Olyan vastagon politikai színezetű ellentétek fogantak meg, mint a kelet-berlini, Stasi-csapat BFC Dynamo és a nyugat-berlini Hertha gyűlölködése.

A két országrész szembenállását a nemzeti válogatottak versengése is feleslegesen felerősítette. A hidegháborús környezetben az ideológiai töltetű párharcok emlékezetessé váltak. A leghíresebb mérkőzés az 1974-es világbajnokságon zajlott, az NDK Jürgen Sparwasser góljával győzött a később tornagyőztes NSZK ellen. Ezek a mérkőzések valószínűleg nem kopnak ki a német köztudatból, emlékük azonban az egykori két Németország szembenállását erősíti.

A futballklubok gazdasági hátterükben is nagy különbségeket hordoznak magukkal. A nyugat-németországi Bundesliga csapatai a kapitalista rendszernek megfelelően piaci alapon gazdálkodtak, versenyképesek és hatékonyak maradtak. Az keleti Oberliga csapatai azonban legtöbbször különböző állami szervek támogatásaiból építkeztek, a Dynamo Dresden a rendőrség, a FC Vorwärts Frankfurt pedig a katonaság csapataként szerepelt sikeresen a kelet-német bajnokságban.

Az újraegyesítés után a reklámbevételekből és magánbefektetői pénzekből gazdálkodó nyugatnémet sztárcsapatok szétvásárolták az NDK-ban szereplő klubokat, minél több tehetséget csábítva magukhoz a jóval nagyobb fizetések ígéretével. Ahogy az ország életében számos más téren is, a labdarúgásban sem sikerült megszüntetni a Kelet és a Nyugat közti hatalmas különbségeket. Jól mutatja ezt, hogy

és a 2017/18-as szezonban is csupán az Red Bull által agyonszponzorált RB Leipzig  csapata volt erre képes.

Wilkommenskultur és a nemzeti tizenegy

Ahogyan a közvélekedést, úgy a német futballközeget is a kezdetekben nagy általánosságban dominálta a Merkel-féle politika és a Wilkommenskultur. Az UEFA és a nemzeti futballszövetségek, pont a huliganizmus és a szélsőjobb hagyományos kapcsolata miatt, különös hangsúlyt helyeznek világszerte a tolerancia és a befogadás értékeinek hirdetésére. Azonban ahogy a jelenkori politikában, úgy a szurkolói közösségekben is lassan újraértékelődik a migráció kérdése, és már korántsem olyan egyértelmű megítélése, mint korábban.

A radikalizációt nem lehet tagadni, a múltban is számos labdarúgáshoz köthető botrány robbant ki a migrációval kapcsolatban. Alexander Gauland a migrációellenes AfD egyik vezető politikusa 2016-ban azzal az állításával kavart nagy port, hogy szerinte a németek többsége nem szívesen látja a ghánai származású Boatenget és a török származású Özilt a Nationalelfben. Az Alternative für Deutschland megmondóembere úgy vélekedett, a német foci már nem is igazán német, és csak a pénzről szól.

Különösen nagy visszhangot kavart a közelmúltban a világbajnokságra is kiutazó Mesut Özil és Ilkay Gündogan nyílt részvétele a német vezetés által régóta bírált és diktátornak kikiáltott török elnök Erdoğan választási kampányában. A korábbi német válogatott és sztárjátékos Stefan Effenberg szerint Özilt és Gündogant ki kellett volna hagynia Joachim Löw szövetségi kapitánynak a vb-keretből, mert olyan értékek mellett álltak ki, amelyeket a Német Labdarúgó Szövetség kategorikusan elutasít.

Hova tovább?

A német válogatottat vezető Joachim Löw nagyjából Angela Merkel kancellárral egy időben kezdte a regnálását a nemzeti tizenegy élén, és a „Wir schaffen es!”, azaz „Megcsináljuk!” kampánymottóhoz hasonló határozottsággal jelölte ki a válogatott munkájának fő csapásirányát. Németország a világ negyedik legnagyobb gazdaságaként és egy olyan 82 millió fős országként, ahol a labdarúgásnak kivételesen nagy hagyománya van, elképesztően sok pénz- és energiaráfordítással, évtizedek óta építi ki tudatosan a nemzeti labdarúgás erejét. 2014-ben a válogatott felért a csúcsra, és újra megnyerte a világbajnokságot. 

A labdarúgás azonban Németországban is, ahogyan mindenütt a világon, többről szól, mint tizenegy játékos puszta sportolásáról. Ahogyan a kormányzó hatalomnak, úgy a válogatott vezetésének is át kell gondolnia, hogy a közelmúlt sikerei és a szépnek tűnő felszín alatt nem hordoz-e magában olyan strukturális válságokat, amelyek később a vesztét jelenthetik.

Az ilyen történések mellett nem szabad értelmezés nélkül elmenni, és az olyan összefüggéseket is érdemes látni, hogy ugyanez a szurkolótábor fütyülte ki a török Erdogannal fotózkodó Özilt és Gündogant a Mexikó elleni meccsen. Németország azon a mérkőzésen kikapott, és bár az esélyeit életben tartotta Svédország ellen, ilyen játékkal könnyen bajba kerülhet a világbajnokságon. A csatát ugyan megnyerte Németország, de a háborút még könnyen elveszítheti."

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.