Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Nikki Haley: A civilek nem konstruktívak

2018. június 21. 09:27

Jogvédő civilszervezetek támogatását hiányolja az amerikai ENSZ-nagykövet.

2018. június 21. 09:27

Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet azzal vádolt meg csütörtökön több nem kormányzati jogvédő szervezetet, hogy Washington részben miattuk, „nem konstruktív” szerepük miatt lépett ki a világszervezet Emberi Jogi Tanácsából.

Haley levélben fordult több nem kormányzati szervezethez, amelyeknek a szemére vetette, hogy korábban nem támogatták az Emberi Jogi Tanácsban Washington erőfeszítéseit, hogy kivonják Izraelt a testület munkájának fókuszából. „Tudniuk kell: azzal, hogy akadályozni próbálták az egyeztetéseket, és alá akartak ásni egy amerikai támogatású reformot, Önök is hozzájárultak ahhoz, hogy Washington úgy döntött, távozik az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából” – írta Nikki Haley levelében, amelynek másolata az AFP francia hírügynökség birtokába jutott. „Oroszország és Kína oldalára álltak az Egyesült Államokkal szemben egy kulcsfontosságú emberi jogi kérdésben” – tette még hozzá.

Kenneth Roth, a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet igazgatója közleményében határozottan visszautasította az amerikai ENSZ-nagykövet vádjait. „Amikor valaki másokat okol a saját hibáiért, az a súlyos visszaéléseket elkövető vezetők bevett napi gyakorlatát idézi” – vágott vissza a HRW vezetője. „Nikki Haley arról lett híres, hogy korábban azzal fenyegetőzött, közzéteszi azoknak az országoknak a nevét, akik nem Washingtont támogatják az ENSZ-ben. Soha nem hittük volna, hogy erre a listára független jogvédő szervezeteket is feltesz majd” – tette hozzá.

Nikki Haley szerdán jelentette be Washingtonban, hogy az Egyesült Államok kilép az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából, mert úgy véli, a testület munkáját nem az emberi jogok helyzete, hanem politikai megfontolások motiválják. Washington szerint a szervezet "aránytalan mértékben" foglalkozik Izraellel, és folyamatosan elfogult Izraellel szemben.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Világpanoráma
2018. június 21. 22:53
Törökország visszautasította a német választási megfigyelő belépését: https://vilagpanorama.hu/2018/06/21/torokorszag-visszautasitotta-a-nemet-valasztasi-megfigyelo-belepeset/
Mich
2018. június 21. 12:24
"független jogvédő szervezetek"... csak a Nagy Bevándoroltató Spekulánstól nem függetlenek...
OberEnnsinnen
2018. június 21. 11:43
Azt be tudom mérni, R. Perle, J, Wolfowitz, Kagan és Abrams-félék miben mesterkednek. (Abban, hogy pusztuljon a keresztény - értsd: nem Izrael világ!, ha az ő érdekeiket 1 mm-nyire is keresztezni merészeli. De: hogy Haley, Bolton és a többi - megzsarolt(?) politikája mögött mi húzódik, számomra talány. Ha ők is abban bíznak, hogy Isten le fog szállni a Jeruzsálemi Zsidó Nagytemplomba, - és ez igazolja a fenti neokonok agymenéseit, a Közel-Kelet elpusztítását, Izrael kivételével, természetesen - akkor érteni tudnám, bár 180 fokban elutasítanám Haley-ék akcióit. Ám, itt nem erről van szó. Miről, tudja valaki?
Thor kalapácsa
2018. június 21. 11:29
Olvasva a Kenneth Roth, a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet igazgatója közleményét ami nem cáfol hanem vádaskodik biztossá vált számomra, hogy az amerikai kormányzatnak igaza van ezen NDO-kal szemben. Aki egy kicsit is tájékozott az tudja a HRW Izrael ellenes. Ezért nem tudnak cáfolni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!