Észak-Korea visszaadta 200 elesett amerikai katona maradványait

2018. június 21. 07:25

A koreai háború idején eltűnt amerikai katonák maradványait adja vissza Észak-Korea Amerikának.

2018. június 21. 07:25

Donald Trump amerikai elnök közlése szerint Észak-Korea szerdán visszaadta 200, a koreai háború idején eltűnt amerikai katona maradványait, a fejleményt azonban hivatalosan nem erősítették meg a hadsereg részéről. „Visszakaptuk elesett nagy hőseinket, a maradványokat ma küldték vissza, már kétszázat eddig” – mondta támogatóihoz szólva Donald Trump egy szerdai gyűlésen, a Minnesota állambeli Duluthban.

Nevük elhallgatását kérő amerikai tisztségviselők kedden azt mondták, hogy a következő napokban Észak-Korea át fog adni „jelentős számú” maradványt az ENSZ Dél-Koreában lévő parancsnokságának, s azokat azután átszállítják a Hawaii-on lévő amerikai Hickam légitámaszpontra. Trump a múlt héten Szingapúrban történelmi jelentőségű csúcstalálkozót tartott Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel, s a találkozó után tartott sajtótájékoztatóján egyebek közt azt mondta, Kim beleegyezett, hogy visszaadják amerikai katonák maradványait.

Az Egyesült Államok hadseregének adatbázisa szerint az 1950-53-as koreai háborúban elesett amerikai katonák közül mintegy 7700-at tartanak eltűntként számon. A Pentagon közlése szerint észak-koreai tisztségviselők már régebben jelezték, hogy birtokukban vannak közülük mintegy kétszáznak a földi maradványai. A rendkívül kegyetlen, összességében legalább hárommillió halálos áldozatot követelő konfliktusban – amelynek során az Egyesült Államok vezette ENSZ-erők a déliek, Kína pedig a Szovjetunió támogatásával az északiak oldalán harcolva vett részt – több mint 36 500 amerikai katona halt meg.

(MTI)

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hartnesz
2018. június 21. 08:44
Egyenlőre kissé groteszk ahogyan ez alakul. De Trump nagy játékos....
JMoflicheque
2018. június 21. 08:43
Három millió áldozatból 36 ezer amerikai. Nem baj, de legalább kipróbálták a legújabb fegyvereket, és ismét jól szórakoztak a nagyhatalmak a rizszabáló nyamnyamok kárára. Ezt a kis ami veszteséget le lehet írni a gyakorlat terhére.
3M..
2018. június 21. 08:18
Kim Dzsong Un lovagiasságához már eddig sem férhetett kétség. Szebb Jövőt!
cutcopy
2018. június 21. 07:36
Hatalmas diplomáciai sikere ez a két országnak és a világnak..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!