MSZP: Az alaptörvény-módosítás a bírói függetlenség elleni támadás

2018. június 20. 15:44

A bírói függetlenséget veszélyezteti az alaptörvény módosítása az Tóth Bertalan szerint.

2018. június 20. 15:44

A parlamentben szerdán tárgyalt alaptörvény-módosítás sok mindenről szól, de kiemelten a bírói függetlenség, az igazságszolgáltatás függetlensége elleni támadásról – jelentette ki az MSZP elnöke Budapesten szerdán.

Tóth Bertalan Karácsony Gergellyel, a Párbeszéd társelnökével közösen tartott sajtótájékoztatót, amelyen felidézte: a Fidesz kétharmad hiányában már kísérletet tett arra, hogy létrehozza a közigazgatási felsőbíróságokat. Úgy fogalmazott, hogy ez arról szól: „házibíróságot” akarnak kialakítani, ahol nem csupán bírák, de kormánytisztviselők is hozhatnak döntéseket. Tóth Bertalan azt mondta: úgy döntöttek, hogy az alaptörvény-módosítás során nem nyomnak gombot, nem hajlandóak részt venni „ebben a propagandában”.

Karácsony Gergely felidézte, hogy ez már a hetedik alaptörvény-módosítás. Úgy fogalmazott: ebből is látszik, hogy a Fidesz által „gránitszilárdságúnak” ígért jogszabály „valójában inkább a vattacukorhoz hasonlít”.

(MTI)

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
figyelő4322
2018. június 21. 01:23
Az MSZ(M)P és más neolibsik bírói függetlenségért visítanak. Csodálatos érzés látni az agóniát. Persze a kérdés az, hogy mi is a bírói függetlenség. Mert egészen pontosan látszik, hogy az ellenzék ezt a törvénytől, a jogtól való függetlenségként értelmezi. Ebből meg már elég volt. És ezzel a folyamatos visítozással csak bohócot csinálnak magukból. Pontosabban, megmutatják a néhány megmaradt szavazóiknak hogy csak ezt tudják nyújtani a fizetésért.
Dorset Naga
2018. június 20. 20:43
Két senkiházi.
Zsolt75
2018. június 20. 16:27
Borzasztó dolog lenne, ha a szocibűnözők ügyeit a továbbiakban nem a saját bíróik sikálhatnák el. Sajnos ez egyelőre nem így lesz.
Rasdi
2018. június 20. 16:26
Ez hülyeség. Ahogy van büntető bíróság, polgári ügyekben eljáró bíróság stb., úgy a közigazgatási ügyeknek is lesznek szakosodott bírói. Ettől függetlenül mindig lehettek és vannk/lesznek "korrupt" bírók is, ha lesz "korrumpáló" is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!