Bevándorlás, melegek, gender: ez foglalkoztatja az MTA-t

2018. június 20. 13:09

Nehéz lenne tagadni, hogy az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjában született kutatások fő irányvonala ideológiailag telített, erős liberális szemlélet jellemzi.

2018. június 20. 13:09
Figyelő
Figyelő

„A Figyelő az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának munkáját vette górcső alá. Az intézmény és a hozzá tartozó kutatóintézetek azért is fontos látleletei az akadémiai munkának, mert azt gondolnánk, hogy itt a valós társadalompolitikai folyamatokat követő, a demográfiai krízis megoldására, vagy a gyermekvállalás elősegítésére javaslatot tevő munkák sorakoznak a polcokon, az itt dolgozók ezeken a területeken igen aktív publikációs munkát fejtenek ki. Ehhez képest azonban leginkább a liberális világszemlélet narratívája alapján, a szexuális kisebbségek társadalmi helyzete, a gendertudomány és a befogadás foglalkoztatja a kutatókat.

Az alábbiakban azokat a társadalomtudósokat és munkásságukat vesszük számba, akiknek az elmúlt években elenyésző tudományos publikációja született, illetve akiknek a kutatási területe erősen ideológia-vezérelt. Természetesen e kategóriák szubjektívek, de mivel a tudósok is büszkék témaválasztási szabadságukra, ezért úgy gondoltuk, mi is megengedhetjük magunknak ezt a fajta szubjektivitást.

Az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjában a magyar adófizetők pénzéből az elmúlt években kiváló tudományos munkák születtek a szexuális kisebbségekről és a nemi szerepek átalakulásáról.  Az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézetének munkatársai közül például nyolcan választottak maguknak ilyen kutatási területet az elmúlt időszakban. (...)

A tudományos teljesítmény mérése nem könnyű feladat. Azonban ha egy, a Tudományos Akadémián dolgozó kutató éveken át egyáltalán nem publikál, vagy több év alatt csak 1-2 cikket tesz közzé, az mindenképp problémásnak nevezhető. Természetesen vannak ellenpéldák is, olyan kutatók, akik átlagosan évente 8-10 tudományos munkát is publikálnak. Ám azt is nehéz lenne tagadni, hogy az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjában született kutatások fő irányvonala ideológiailag telített, erős liberális szemlélet jellemzi.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 240 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szopják egymást a buzi-club tagjaii
2018. június 23. 20:19
Hile Bro! Itt van az egész konda!
Einar
2018. június 22. 06:27
Mennyi kibaszott gyáva materialista fasz gyűlt ide a hite védelmében. Filozófia nélkül sosem fogjátok az élet eredetét megfejteni. Anyag nem hozhat létre intelligenciát ami a teremtéshez kell. Az anyag léte önmagában kizárja,az abszolút semminek az elképzelését. Fordítva viszont megmagyarázódik minden. Isten gondolatából lett az anyag. A ti hülyeségetek is.
zenitaph
2018. június 21. 22:42
áruld már el akkor kérlek, hogy a te fejedben mi a tudomány és mik azok a tudományterületek amiknek van keresnivalója az akadémián?
írmag
2018. június 21. 08:50
Alapításakor létrehozták, életszerűen a következő osztályokat: nyelvtudományi, bölcseleti, történeti, matematikai, természettudományi, törvénytudományi. Mi változott?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!