Az a vészes fejlődés

2018. június 19. 20:48

Vagy pedig ők is úgy látják: sokkal biztonságosabb, ha továbbra is olcsó munkaerőpiac marad Románia (noha jelenleg már ez is kérdéses), és európai viszonylatban az utolsók között kullog az életszínvonalat és a létbiztonságot illetően, kiszolgáltatottan, és éppen ezért csak csínján bánnak azzal a fejlődéssel.

2018. június 19. 20:48
Nagy D. István
Háromszék

„Legalább ennyire aggasztó, hogy a nyilatkozatok terén sokszor banális kérdésekben igencsak aktív kormánypártok vezetőinek, netán a kormány többi tagjának ingerküszöbét most valahogy nem érte el, hogy egy stratégiai fontosságú intézmény vezetője – azon túl, hogy gazdasági szempontból hülyeséget mondott – gyakorlatilag a lakosság szegénységben és rabszolgasorsban tartásának szükségességéről beszélt, még ha áttételesen is.

A hatalom hanyag hozzáállásának két okát feltételezhetjük, és egyik sem túl vigasztaló. Az első, hogy a lojalitását leszámítva nem igazán veszik komolyan Şova urat, mert ők vannak a leginkább tisztában a korlátaival (melyek a jelek szerint igencsak szűkre szabottak), de ez így pont megfelel. Vagy pedig ők is úgy látják: sokkal biztonságosabb, ha továbbra is olcsó munkaerőpiac marad Románia (noha jelenleg már ez is kérdéses), és európai viszonylatban az utolsók között kullog az életszínvonalat és a létbiztonságot illetően, kiszolgáltatottan, és éppen ezért csak csínján bánnak azzal a fejlődéssel.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2018. június 19. 22:14
Azzal a gazdaságpolitikával, amelyet a posztkommunista országok folytatnak 1990. óta sohasem fognak fejlett és gazdag országgá válni. Kizárt, hogy ezzel a gazdaságpolitikával valaha is lehagynák pl. Németországot. Úgyhogy felesleges is reménykedni középtávon is a magas életszínvonalban.
3M..
2018. június 19. 20:56
A románok életszínvonala mégis rakétaként húzott el a magyaroké mellett. Pedig Kádárék idejében még a kanyarban sem voltak. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!