Kinek kell a Heti Válasz?

2018. június 15. 17:22

Szerzői azt írták, amit gondoltak, nem parancsot vagy elvárást követtek.

2018. június 15. 17:22
Sólyom László
Heti Válasz

„Aztán az utóbbi években a Heti Válasz úgy kezdett kiemelkedni, ahogy környezete leromlott. Ekkor világlottak ki mindig is megvolt értékei. Azaz miközben mindkét oldal egyre szélsőségesebb lett az évek óta folyó kampányban, a Heti Válasz megtartotta a helyes mértéket.

Szerzői azt írták, amit gondoltak, nem parancsot vagy elvárást követtek. A Heti Válasz nem írt vállalhatatlant; nem volt lapjain félelemkeltés, gyűlöletszítás. Megmutatta, hogy az elkötelezettség nem jár bezárkózással, nem tartotta eleve rossznak, aki másként gondolkozik. Nyitva állt a másik fél meghallgatására – amíg erre egyáltalán a másik fél lehetőséget adott neki.

Nem értettem egyet mindenben a Heti Válasszal. Időnként bosszantott a túlzottan óvatos fogalmazás. Máskor érdemben is nagyon más véleményen voltam. De meg kell hagyni, a Heti Válasz sosem vont vissza semmit, s el sem tudom képzelni, hogy egy kritika után szánalmas magyarázkodásba kezdett volna. Sőt: a diplomáciai hang mintegy megelőző szándékkal szólalt meg, például a vezércikk magasában – tényfeltárásban, konkrét témában nem óvatoskodtak. A tényfeltárást ki kell emelnem, mert alapos volt, főleg gazdasági és pénzügyekben, visszaélés feltárásában vagy céghálók felgöngyölítésében, s mindvégig tárgyilagos és bizonyítékon nyugvó maradt, a korábbi »elmúltnyolcévben« éppen úgy, mint a közelebbiben. S ennek óriási értéke, hogy a magát jobboldaliként meghatározó közönség egyébként aligha kapott volna tényszerű képet ezekről az ügyekről és folyamatokról. Ide kívánkoznak még az elemző cikkek, például külpolitikáról. Azért van szükség hetilapra, hogy az online hírfolyam állandó jelen ideje fölé emelkedjék. Ez a reflexió helye: bizonyos távlatból átlátni a forrásokat, az összefüggéseket, értékelni és megalapozott véleményt formálni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 71 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2018. június 29. 05:25
Meg van mentve a lap! 1 előfizetője már van - vagy Sólyom tiszteletpéldányt kap?
56október
2018. június 27. 09:06
A kérdés, hogy te kinek kellesz, Sólyommadaram...
Budai Katalin
2018. június 25. 02:52
Sajnos nincs igaza elnök Úr! Kezdetektől olvasója voltam a lapnak, kimondottan kedveltem Borókay Gábor stílusát. A G-nap után még hosszan lehetett olvasni a lapot és akkor azt gondoltam, Borókayt talán nem tudja bedarálni Simicska, bár itt- ott megjelentek olyan cikkek, amelyek a változás szeleit mutatták. A választások előtt pár hónappal azonban be kellett szüntetnem a lap megvásárlását, mert már nem bírtam elviselni a lap egyoldalúságát. Csak rosszat írtak Orbánról, a kormányról és a Fideszről. Én, aki évekig olvastam ezt a lapot, nagyon is éreztem, hogy ez már nem az a lap, amihez én korábban hozzá voltam szokva. Hatalmas csalódás volt Borókay is és Stumpf András is. Ez az igazság elnök Úr! Nem voltak objektívek, beálltak a balliberális mantrázók népes táborába.
Bokros Birka
2018. június 24. 21:51
Ja meg a bánáti bazsarózsa az! :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!