Trump: A vártnál is jobban sikerült a találkozó

2018. június 12. 07:15

Közös dokumentumban rögzítették a teljes atommentesítést.

2018. június 12. 07:15

Jobbnak bizonyult a Szingapúrban tartott amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó, mint arra bárki számított – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a két delegáció keddi munkaebédjét követően, hozzátéve, hogy még közös dokumentumot írnak alá Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel.

Az ebédet követően a két vezető rövid sétát tett, majd Trump mondott néhány szót a sajtónak. Egyebek között kijelentette, hogy fantasztikus találkozó volt, komoly haladást értek el. Donald Trump amerikai elnök kijelentette, biztos, hogy meghívja Kim Dzsong Unt a washingtoni Fehér Házba.  

A Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető által kedden Szingapúrban aláírt dokumentumban Phenjan ismét elkötelezte magát a Koreai-félsziget teljes atomfegyver-mentesítése mellett, az Egyesült Államok pedig biztonsági garanciákat vállal

A nyilatkozatban a két ország vállalja, hogy új alapokra helyezik kapcsolatukat, és közös erőfeszítéseket tesznek majd, hogy tartós és stabil béke jöjjön létre a Koreai-félszigeten, emellett vállalják, hogy felkutatják és átadják egymásnak a fogságba esett és eltűnt katonák maradványait.

Az észak-koreai vezető a maga részéről a találkozójukon elért haladásról szóló dokumentum keddi aláírásakor azt mondta, „a világ jelentős változást fog tapasztalni”, ő és Trump úgy döntött, hogy „maguk mögött hagyják a múltat”.

Donald Trump a séta során megmutatta partnerének egyik járművét, egy Cadillac típusút, amelyet Vadállatnak becéznek. Az amerikai elnök egyik testőre kinyitotta az autó ajtaját, Kim Dzsong Un pedig benézett. Ezt követően a két vezető visszament a Capella szállodába, ahol a történelmi találkozójuk zajlott.

A szállodánál csupán az amerikai elnök küldöttségének járművei parkolnak, köztük a két elnöki Cadillac.

(MTI)

 

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
utze
2018. június 12. 21:32
Azért érdemes megnézni, hogy az index és a 444 hogyan tudósít erről az eseményről. Obama ezért már Nobel-díjat kapott volna. Ja várjunk csak, kapott ő enélkül is (aztán megszolgálta a Közel-Kelet destabilizálásával).
kérdés
2018. június 12. 12:18
Hiszi a PC. Újabban szokás lett, mindig az derül ki a nagyívű találkozók után, hogy a FB-on, a Twitteren, stb. vmelyik résztvevő egész más értelemben IS nyilatkozott.
OberEnnsinnen
2018. június 12. 11:12
Van egy izgága nép, amely nem tűri a békét maga körül, bár folyton a világot jobbá tevő, szelíd bárány szerepében tetszeleg. Miközben médiája-film- és színház"művészete" megállás nélkül sújkolja az agyakba: vele szemben égbekiáltó arcátlanságokat követett-követ el a világ. Ezért - úgymond - köteles megszervezni magát és a védekezését a világ ellen a világ legjobb védekezésévé fejleszteni, folyamatosan. Ennek a magatartásnak egyetlen ellensége: a béke. A béke - ennek az izgága népségnek maga a világ vége. A béke - létük hóhérja. Ezért: 1. várható egy Tonkini2:0 incidens, ezúttal Koreával szemben, ami romba dönti DT erőfeszítéseit, vagy 2. ha a Korea-kártya elhasználódik, helyébe azonnal kitalálnak legalább három helyettesítő, világot veszélyeztető térséget...
formaegy
2018. június 12. 11:08
Mit gondoltok? Akkor várható, hogy Trump és Kim Dzsong Un megkapja a béke Nobel-díjat? Ha Obama szarrágó csak azért kapott, mert fekete, akkor nem kérdés, hogy a fent említett két ember még tett is valamit. Vagy Merkel kapja meg azért, mert ártatlan emberek, gyerekek haláláért felelős? Vajon mit jelent az érdem? Gyilkosokat, országok belügyébe való beavatkozást akár polgárháborúk kirobbantásával, vagy valóban a békéért tevőket?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!