Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Tovább nő a feszültség Ausztria és Törökország között

2018. június 12. 12:37

„Párhuzamos társadalmaknak, a politikai iszlámnak és az iszlamista radikalizálódásnak nincs helye ebben az országban” – jelentette ki az osztrák kancellár. A török kormány álláspontja szerint ez fenyegeti a békét és a párbeszédet.

2018. június 12. 12:37

Törökország azt várja Bécstől, hogy álljon el azoknak a mecseteknek bezárásától, amelyek a múlt héten társadalmi vitát váltottak ki Ausztriában – közölte Binali Yildirim török miniszterelnök kedden a nyugat-törökországi Izmirben tartott sajtótájékoztatóján.

Yildirim úgy fogalmazott: az osztrák kormány lépése a jövő Európája és a regionális béke, valamint a vallásközi, illetve a civilizációk közötti párbeszéd szempontjából nagy fenyegetést jelent. A török kormányfő egyúttal balszerencsének minősítette, hogy Ausztria nem sokkal a szóban forgó döntését követően veszi át az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét.

Nincs helye Ausztriában

Sebastian Kurz osztrák kancellár múlt pénteken Bécsben jelentette be, hogy a politikai iszlám elleni fellépés jegyében Ausztriából kiutasítanak több, külföldről támogatott imámot, és bezárnak hét mecsetet. Mindez az után történt, hogy a bécsi török közösséghez kötődő egyik jelentős mecsetben a gallipoli csata jeleneteinek megelevenítéséhez gyerekeket katonaruhába öltöztettek. „Párhuzamos társadalmaknak, a politikai iszlámnak és az iszlamista radikalizálódásnak nincs helye ebben az országban” – jelentette ki az osztrák kancellár.

A török mecsetet sajtójelentések szerint az Ausztriai Iszlám Török Szövetség (ATIB) tartja fenn, és ez közvetlen kapcsolatban áll a vallási ügyek török állami intézményével (Diyanet). Az ATIB utólag szerencsétlennek nevezte a játék megrendezését. Egyes sajtóorgánumok szélsőjobboldalinak minősítették az ATIB-ot, és úgy értesültek, hogy a bezárandó hat másik mecsetet az Arab Vallási Közösség nevű szervezet tartja fenn. Az a több tucat imám pedig, akinek az ausztriai tartózkodási engedélyét felülvizsgálják, mind az ATIB-hoz tartozik.

Ankara tiltakozik

Recep Tayyip Erdogan török államfő szóvivője, Ibrahim Kalin múlt pénteken a Twitteren reagált a bécsi bejelentésre. Mint írta: az osztrák kormány ideológiája ellentétes az egyetemes jog elveivel, a társadalmi kohézió politikájával, a kisebbségek jogaival és az együttélés szabályaival. Az iszlámgyűlölet elfogadottá, megszokottá tételére tett erőfeszítéseket és a rasszizmust szigorúan el kell ítélni – tette hozzá.

Ankara és Bécs viszonya különösen feszült az elbukott 2016-os törökországi puccskísérlet miatti megtorló hatósági intézkedések kezdete óta. Az osztrák hatóságok áprilisban betiltották a június 24-i török parlamenti választások ausztriai kampányeseményeit, emiatt Erdogan gyakran hevesen bírálja Sebastian Kurzot.

(MTI)

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
 аvmanster
2018. június 13. 23:57
Ahogyan korábban megjósoltam. Nem az jelenti a legnagyobb fenyegetést a német kultúrájú országokra, hogy sok muszlim sok gyereket szülve többségbe kerül, hanem maguk a németek, a "keresztény" antant országok utódai által naponta meggyalázott németek találnak szellemi menedéket az iszlámban. A Gallipoli csata eléggé kényes pont. Óriási vérfürdő volt a Dardanelláknál az 1. világháborúban. A török csapatokat történetesen egy német, Otto Liman von Sanders vezette. Alatta szolgált a későbbi Atatürk Musztafa Kemal. A német vezetésű török hadsereg akkora vereséget mért a partra szállni kívánó Antant csapatokra, hogy az ottani vezető Winston Churchill élete végéig mániákus depressziós lett. Az Ausztráliából és Új Zélandról Európába vezényelt összes brit katona harmada a Gallipoli csatában halt meg. Na most adott egy 60 éves törtélmű Ausztria, Hitler szülőországa. Persze "Hitler első áldozatának mondja magát" de ezen csak gúnyosan mosolyognak... az őket legyőző és nyugati médiát és tömegkultúrát azóta is uraló angolszászok. Ugyan nem úgy mint Németországba, de németeken keresztül azért Ausztriába is naponta beletörli a lábát az őket legyőző nyugat. Erre jön egy iszlám öntudatára ébredt erős Törökország és a régi közös dicsőségről kezd történelmet idézni egy ausztriai mecsetben sok gyerekszínésszel. Még szerencse, hogy az utóbbi évtizedekben annyira leromlott az osztrák oktatás színvonala, hogy az átlag osztrák azt sem tudja mi volt és mikor volt az a Gallipoli csata.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!