Leekens: Megértem, hogy a szurkolók a távozásomat akarják

2018. június 12. 15:52

„Higgyék el, önökhöz hasonlóan mi is csalódottak voltunk, hiszen mi is a győzelmekért küzdünk” – mondta a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

2018. június 12. 15:52

Georges Leekens, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya megérti a szurkolók reakcióit, akik a távozását követelték szombaton, az Ausztráliától elszenvedett 2-1-es vereséget követően. A belga szakvezető irányításával a nemzeti együttes hazai pályán kikapott a kazah (2-3) és a skót (0-1) együttestől is, míg a fehérorosz gárdával múlt szerdán 1-1-es döntetlent játszott Bresztben. A szombati felkészülési találkozón a Groupama Arénában a drukkerek elégedetlenségüknek adtak hangot, s Leekens a hazai szövetség (MLSZ) honlapjának elmondta: hallotta, hogy a szurkolók üzentek neki.

„Ez érthető is, mert eljöttek a meccsre, támogatták a csapatot, viszont nem olyan eredmény született, amilyet szerettünk volna. Higgyék el, önökhöz hasonlóan mi is csalódottak voltunk, hiszen mi is a győzelmekért küzdünk. Éppen ezért mindig azért dolgozunk, hogy sikeresek legyünk és ezzel örömet okozzunk önöknek, szurkolóknak” – idézte a weboldal a 69 esztendős trénert, aki hozzátette: bízik benne, hogy az oroszországi világbajnokságra készülő ausztrálok ellen a pozitívumokat is látta a közönség a csapat játékában. Kifejtette, bízik benne, hogy a drukkerek ősszel is támogatni fogják a csapatot a Nemzetek Ligája összecsapásain.

„Mi pedig immár nemcsak a játékot, hanem az eredményt illetően is sok örömet tudunk majd okozni” – fogalmazott Leekens. A magyar együttes szeptember 8-án Finnországba látogat, majd három nappal később – zárt kapuk mögött – a görögöket fogadja az újonnan induló sorozatban.

(MTI)

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
marós
2018. június 13. 09:19
A magyar foci egyre mélyebb állapotba kerül akármit is csinálnak az úgynevezett szakemberek, sajnos még én sem tudom hogy mi lenne az a legelső lépés ami után azt lehetne mondani csak így tovább.
Mbear
2018. június 12. 22:24
Nem baj h qrva gyenge, majd lehoznak a nyaloncok holnap egy cikket egy 40 éves magyar focirekordról a Csutfasz vigyorgó képével, mintha bármi köze lett volna hozzá. Hajrá, büszkeerős.
zakar zoltán béla
2018. június 12. 20:52
Lesz jobb!!!
brekker
2018. június 12. 20:42
Mielőtt hirtelen ítélkezünk, nézzük meg, az ausztrálok hogyan teljesítenek a vébén.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!