Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Bűn és bűnhődés

2018. június 12. 10:17

A lelkét, tartását, hitét, hagyományait és múltját vesztett németséggel ugyanis bármi megtehető.

2018. június 12. 10:17
Bayer Zsolt
Bayer Zsolt
Magyar Idők

„Igen, egyebek mellett ennek a német önostorozásnak, beteg frusztrációnak, önsorsrontó kollektív elmebajnak következménye Susanna Feldmann halála. A lelkét, tartását, hitét, hagyományait és múltját vesztett németséggel ugyanis bármi megtehető.

Többek között az is, hogy megkérdezésük nélkül és akaratuk ellenére rájuk lehet szabadítani az egész harmadik világot, Afrikát és a Távol-Keletet, no meg a Közel-Keletet is persze, mindent és mindenkit, akiknek szörnyű sorsáért önmagukon kívül szintúgy a dicső antanthatalmakat terheli a legnagyobb felelősség, úgy is, mint az egykori legnagyobb gyarmattartókat.

És ezt a felelősséget most »megosztják« a frusztrált és beteg németséggel, amely a mai napig a bűnös és a méltán bűnhődő szerepébe van kényszerítve, és amely lassan bele is merevedett ebbe a szerepbe, és a ma megszülető német csecsemő első szavai még mindig azok, hogy »Bocsánat, amiért németnek születtem«.

Ezért és így vannak önöknél az integrálhatatlan, Euró­pával összeegyeztethetetlen, ellenséges és tökéletesen haszontalan, mindenre alkalmatlan milliók. Akiknek egy kisebbsége – nem az egész! – megerőszakolandó és megerőszakolható alsóbbrendűként tekint a német lányokra és asszonyokra, és néma, ellenállásra, védekezésre, főleg ellentámadásra képtelen birkaként tekint a német férfiakra.”

Játsszon és nyerjen páros belépőt!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 121 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gudmen
2018. június 12. 23:18
Zsóti tudja, tudja es tudja...
még fokozza
2018. június 12. 14:39
Arról írj, mi baja a főnöködnek, hogy másokat kielőzve berohant az ideggyógyászatra! Személyesen akarta megnézni a várakozókat?
a hun
2018. június 12. 14:23
Kis lépés egy nigrónak, de hatalmas ugrás a nigróknak: Hungary Welcomes Its First Negro MP*! (*MP:Member of Parliament) https://dailystormer.name/hungary-welcomes-its-first-negro-mp/
Bell & Sebastian
2018. június 12. 13:49
Nem igazán értem, miért pont a hitük hagyott németekért aggódik, amikor ezer plusz egy oka lenne a dunai svábokért aggódni, akik közt ugye nem is mind sváb, csak már megszoktuk ezt a szitokszót. Ez a kultúra például a szemünk láttára pusztul, hamarabb enyészik el, mint az egy blokkban élő németségé. És a diaszpóra-magyarsággal mi a helyzet? Mindenki jól van?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!