A katasztrófavédelem lezáratta a Lupa-tó melletti parkolókat

2018. június 10. 13:11

Lezáratta a Lupa-tó mellett engedély nélkül működő parkolókat a katasztrófavédelem, és rendelkezett azok átépítéséről.

2018. június 10. 13:11

Kolozsi Péter tájékoztatása szerint a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságnál (FKI) 2017 júniusában kezdeményeztek vízbázis-védelmi egyedi vizsgálati eljárást egy mintegy 275 férőhelyes parkoló kialakítása érdekében. A tervezett parkoló ugyanis ivóvízbázison helyezkedne el.

Az eljárást az igazgatóság elindította, a hatályos jogszabályoknak megfelelően hiánypótlást és díjfizetés-felszólítást írt ki. A parkoló kezdeményezője azonban a felszólításban foglaltakat nem teljesítette, ezért az FKI a vonatkozó jogszabályok értelmében megszüntette az eljárást.

Az FKI munkatársai 2018 májusában szemlét tartottak a tó mellett, és megállapították: ott engedély nélkül, két helyszínen, mintegy 350 gépkocsi befogadására alkalmas parkolót alakítottak ki. A murvával borított parkoló kialakítása nem felel meg a műszaki előírásoknak – tették hozzá.

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság határozatban rendelkezett a parkolók azonnali lezárására és a jogszabályoknak megfelelő átépítésére.

(MTI)

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2018. június 10. 20:55
Ehhez képest a városokban nem is alakítanak ki parkolókat, aztán mégis szedik a pénzt a semmiért.
Zsolt75
2018. június 10. 15:18
Pedig nem is feltűnő egy 350 férőhelyes parkoló. Nem tudom, mire számítottak. de jól beszopták így, a szezon elején. Arra azért kíváncsi leszek, meg tudnak-e vajazni valakit, vagy következetes lesz a hatóság...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!