Kizárták Toroczkait a Jobbikból

2018. június 08. 13:12

Kizárták a Jobbikból Toroczkai László ásotthalmi polgármestert, volt elnökjelöltet.

2018. június 08. 13:12

Kizárta a Jobbikból Toroczkai Lászlót a párt fegyelmi bizottsága csütörtökön – tájékoztatta egyhangúlag meghozott döntéséről a testület pénteken az MTI-t, miután a Hír TV is hasonló információkat közölt.

Közölték: a Sneider Tamás elnök és Gyöngyösi Márton elnökhelyettes beadványára indult eljárás ügyében tartott tárgyalásra a szabályszerűen beidézett Toroczkai László nem jelent meg és írásban sem nyújtott be védekezést. 

Az etikai bizottság megállapította, hogy Toroczkai László súlyos fegyelmi vétséget követett el és megsértette a Jobbik alapszabályának több pontját is, közte azt, amely kimondja: a Jobbik minden tagjának kötelessége, hogy tartózkodjon az olyan magatartástól, amely sérti a Jobbik szabályzatait, testületeinek határozatait, programját, érdekeit, illetve jó hírét – fogalmaznak. 

A testület szerint egyértelműen sérelmes volt a Jobbik számára, hogy Toroczkai László a párton belüli vitákat a sajtó nyilvánossága előtt folytatta le és nem a belső fórumokon. 

Toroczkai László a Jobbik tisztújítását követően nem tudott belenyugodni a szavazás eredményébe, amely kapcsán sajtóturnéba kezdett. Megnyilatkozásaival a belső információkat nem csupán tényszerűen tárta a nyilvánosság elé, hanem azokat nem egyszer torzítva vagy valótlan tartalommal. 

A jobbikos testület „bizonyítottnak találta azt is, hogy Toroczkai László már jóval a tisztújítási időszak előtt belső információkat juttatott el a Jobbikkal ellenséges kormánypárti média részére az országos elnökségi üléseken történtekről”.

A testület kimondta azt is, hogy az úgynevezett platformalapítás egyértelműen alapszabály-ellenes volt, ráadásul „a sajtónyilatkozatok alapján egyértelművé vált, hogy ezzel a lépésével valójában nem egy új, eddig nem létező, párton belüli szervezeti egység létrehozása, hanem a Jobbik megosztása és bomlasztása volt a célja Toroczkai Lászlónak”. 

Összegzésük szerint mindez nem értékelhető másként, mint egy új szervezet létrehozásának előkészítéseként és a Jobbik szándékos gyengítéseként, ezért a Jobbik etikai és fegyelmi bizottsága nem tudott más döntést hozni, mint a kizárás.

Toroczkai László, a párt volt alelnöke május 22-én jelentette be, hogy Mi magunk néven platformot alakítana a Jobbikon belül azért, hogy visszatereljék a pártot az alapító okiratban lefektetett szellemiséghez. A Jobbik országos elnöksége ezt követően kérte fel Sneider Tamást és Gyöngyösi Mártont, hogy kezdeményezzen etikai és fegyelmi eljárást Toroczkai László ellen, aki a Jobbik május 12-i tisztújításán a szavazatok 54 százalékával elnökké választott Sneider Tamás kihívója volt.

Dúró Dórát, Toroczkai támogatóját, a Mi magunk másik tagját korábban már kizárták a Jobbik frakciójából.

(MTI)

Összesen 194 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
antioxi
2018. június 10. 16:32
A cuki-pártnak annyi. Köszönet érte Simicska G. Lajosnak!
amarna
2018. június 10. 14:13
Helyesen tette--csak későn !!! Frappánsabb és hitelesebb lett volna,ha a rá szavazó 46 emberrel az élén ,emelt fővel,kivonult volna a teremből---lerakva a tagságijukat !!!! Nem kellett volna a popsiba-rúgást megvárni--borítékolható volt a kimenetel !!!!!!!
frivol824@gmail.com
2018. június 09. 20:39
A Fidesz mindenképpen a Kisgazdák sorsát szánja a Jobbiknak, és ehhez az államhatalom minden eszközét felvonultatja ellenük, persze közpénzünkön.
Mich
2018. június 09. 00:04
Kizárták... Folytatódik a Hosszú kések éjszakája a náciknál...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!