Értelmetlen ellenzéki matekozás

2018. május 23. 13:09

Természetesen nem mondják nevezett politológiai agytrösztök, hogy illegitim Orbán Viktor kormánya, de azért mégis.

2018. május 23. 13:09
Megyeri Dávid
Magyar Idők

„Hüledezve hallgathatjuk az április 8-i országgyűlési választás óta egyes baloldali úgynevezett véleményformálóktól azt a fanyalgást, hogy a Fidesz–KDNP még csak meg sem szerezte a szavazatok felét. Így a liberális-független okostojások szerint a választópolgárok többsége kormányváltást akart. Természetesen nem mondják nevezett politológiai agytrösztök, hogy illegitim Orbán Viktor kormánya, de azért mégis.

Ez persze az ellenzék demagógiájában már úgy ölt testet, hogy a kabinet igenis nem legitim. Nem zavarja őket, hogy amikor hatalmon voltak, elveik szerint a végrehajtó hatalom legitimitásának megkérdőjelezését főbenjáró bűnnek kiáltották ki. Ordít, hogy szeretnék az emberekben a kétely magvát elhinteni azzal szemben, hogy a mostani jobbközép kabinet szilárd demokratikus fundamentumra épült. Ennélfogva szerintük jogosak az Európai Parlament kismillió bizottságának és az Európai Bizottság főprominenseinek, valamint udvari főételkóstolóinak jogállami aggodalmai s fenyítési kísérletei.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2018. május 23. 17:34
Ez a számmisztika végigkíséri az ellenzéki haldoklást. Mindig is azt szajkózták, hogy aki nem szavazott az kormányellenes, holott a normál logika pont az ellenkezőjét sugallja. (Ami ellenemre van, ha tehetek ellene meg is teszem) De ezzel nem kell foglalkozni. Akik a Fideszre szavaztak azok lapozzanak, akik meg nem azoknak is sekély e kéj. És a kormány kormányoz remélem folytatja a tendenciát, hogy egyre jobban teszi.
Box Hill
2018. május 23. 17:15
Vegyünk egy példát minden demokráciák zászlóshajójától: 2000-ben Bush úgy lett elnök, hogy a részvétel csak 54.2% volt és ennek csupán 47.9%-át kapta. Tehát a választásra jogosultak kevesebb, mint 26%-ával lett nem 2/3-os, hanem 100%-os elnök.
Zokni
2018. május 23. 17:06
"Természetesen nem mondják nevezett politológiai agytrösztök, hogy illegitim Orbán Viktor kormánya, de azért mégis..." -írja. Szóval legitim? S amikor azt mondják, hogy az egész választási rendszer- csalás, az egész választás - csalás volt? Azzal a legitimitását még elismerik? Csak kérdem. És. Egy bizonyos határig, amikor még nem vagyunk időben messze a demokrácia élményétől az elcsalt választásra simán rámondható, hogy illegitim. És lehet, hogy az már elmúlt nyolc éve, de mégis csak egy (1 db) imposztor (hatalom bitorló) van azóta. Őrá még rámondható, hogy illegitim. Csak mondom.
syphax
2018. május 23. 16:57
"..Természetesen nem mondják nevezett politológiai agytrösztök, hogy illegitim Orbán Viktor kormánya, de azért mégis." NEM SZARNAK BELE A KÚTBA, CSAK A KÚT KÁVÁJÁRA. AZUTÁN ONNAN BELÖKIK. Jól ismerjük már ezt a ballib módozatrendszert.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!