Amerikaiak Budapesten

2018. május 23. 10:43

A lekenyerezés – az appeasement – veszélye van a láthatáron.

2018. május 23. 10:43
Charles Gati
Népszava

„Az amerikai-magyar kapcsolatokban fennálló zűrzavarnak Budapest is a tanúja lehet ezen a héten. Egyrészt itt lesz a szélsőséges Bannon, a kultúrháború bajnoka, akit nem érdekel sem a demokratikus jogrend szétdúlása, sem az, hogy Magyarország a Kreml hídfője lett az európai politikában. Másrészt itt lesz Mitchell államtitkár a munkatársaival, akik az utóbbi időben lényeges kommentár nélkül hagyták két nagy amerikai intézmény, a Nyílt Társadalom Alapítvány és a Közép-európai Egyetem meghurcolását, és azt is, hogy a Figyelő ellenséglistája tucatnyi amerikai állampolgár nevét is tartalmazta.

Más szóval a lekenyerezés – az appeasement – veszélye van a láthatáron. Egy cserebere fenyeget: Mitchellék nem emelnének szót az illiberális állam intézkedései ellen, sőt az amerikai külügyminiszter május 30-án fogadná is a magyar külügyminisztert, cserébe pedig a magyar kormány újra megígéri, hogy felemeli parányi hozzájárulását a NATO költségeihez. Gyorsan hozzáteszem: az ügy nincs lezárva, az amerikai értékek támogatói Washingtonban elutasítanának egy ilyen alkut.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nehidd El
2018. május 29. 08:48
És ez a féreg nem tud megállni, most a WaPo-ban próbál lobbizni az általa annyira gyűlölt magyarok ellen: http://nepszava.hu/cikk/1160700-elvtelen-amerikai-fordulat-orban-kegyeiert/ .
luisbathhelena
2018. május 23. 21:02
Az értékeken kívül egy dolgot szeretnek jobban Amerikában: a bizniszt. Lásd szaudiak. Miért nem értük aggódsz Csárli?
Box Hill
2018. május 23. 19:20
Egy példa az amerikai értékekre: Kezemben David E. Stannard könyve: American Holocaust, the Conquest of the New World, Oxford University Press, 1992. (Amerikai holokauszt, az Újvilág meghódítása) Idézet egy méltatásból: Megsemmisítő leírása a halálnak, betegségnek, nyomorúságnak és apokaliptikus megsemmisítésnek, ami az amerikai indiánokat érte az 1492-t követő évszázadokban. (The Washington Post Book World) És egy másikból: Stannard meggyőzően bemutatja, hogy ami történt az a legrosszabb demográfiai tragédia az emberi faj történelmében. (The Boston Sunday Globe)
tango47
2018. május 23. 19:10
Eddig azt duruzsolták nekünk, hogy az európai értékek vannak veszélyben, most ez a jóember előjött az amerikai értékekkel. Örülnék ha részletezné ezeket az értékeket: pl. ledobott bombák mennyiségét és egyéb nyalánkságokat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!