Sztrájkolnak a közalkalmazottak Franciaországban

2018. május 22. 12:24

A közoktatást, a tömegközlekedést, az energiatermelést, az egészségügyet, a közmédiát, a postát, a munkaügyi hivatalokat, de még a meteorológiai szolgálatot is érinti a sztrájk.

2018. május 22. 12:24

Emmanuel Macron államfővé választása óta harmadik alkalommal szólították fel Franciaországban kedden a szakszervezetek a közalkalmazottakat sztrájkra és tüntetésre a közszféra tervezett reformjai ellen. Az 5,7 millió embert – a francia munkavállalók több mint negyedét – foglalkoztató közszféra megosztott kilenc szakszervezete 2010 óta először vonul együtt utcára a bérek befagyasztása, a teljesítmény alapú díjazás bevezetése, valamint az ellen, hogy a kormányzat 2022-ig 120 ezer munkahely megszüntetését tervezi.

Tavaly október 10. óta ez a harmadik tiltakozás a közszféra tervezett változtatásai ellen, országszerte 140 felvonulást tartanak a szakszervezetek, a várhatóan legnagyobbat délután Párizsban, amelynek élén a kilenc szakszervezet vezetője 2010 óta együtt fog vonulni, köztük Philippe Martinez (CGT), Pascal Pavageau (FO), Laurent Berger (CFDT), Luc Bérille (Unsa) és Philippe Louis (CFTC). A tüntetésnek elsősorban a szakszervezeti összefogás szempontjából van jelképes jelentősége. 

A legutóbbi tiltakozó napon március 22-én 300 ezren vonultak utcára, de akkor csak hét szakszervezet támogatta a megmozdulást, miután a kormány akkor jelentette be az egyeztetések megkezdését a reform részleteiről. Amióta megkezdődtek a tárgyalások március végén, valamennyi szakszervezet úgy döntött, hogy sztrájkra szólít fel a kormány elképzelései megvalósításának megakadályozására.  A figyelmeztető munkabeszüntetés érinti a közoktatást, a tömegközlekedést, az energiatermelést, az egészségügyet, a közmédiát, a postát, a munkaügyi hivatalokat, de még a meteorológiai szolgálatot is. A polgári légi közlekedési igazgatóság azt kérte a légi társaságoktól, hogy előzetesen töröljék a járataik húsz százalékát Párizsban, Lyonban és Marseille-ben.

Jean-Michel Blanquer oktatási miniszter az RTL rádióban reggel ugyanakkor azt mondta, hogy az oktatásban nem igazán lesz érezhető a sztrájk.  „Nem lesz erősebb, mint legutóbb, amikor is a munkavállalók kevesebb mint negyede sztrájkolt" – mondta a miniszter, a szakszervezetek szerint viszont a tanárok harmada vesz részt a munkabeszüntetésben.

Az egészségügyi dolgozók sztrájkolnak a legnagyobb arányban, akik jobb munkakörülményeket és új munkahelyeket is követelnek, de a szakszervezetek szerint a betegek nem érzik meg a tiltakozást, az ellátás biztosítása folyamatos a kórházakban.  A kilenc szakszervezet elsősorban a kormány reformjának irányvonalát ítéli el, amely szerintük támadás a közalkalmazottaknak a magánszférában dolgozókhoz képest megkülönböztetett státusza ellen. Franciaországban eddig a magán- és a közszféra között lehetetlen volt az átjárás egy munkavállaló számára, a kormány a reformmal ezt szeretné megkönnyíteni és az alkalmi szerződéssel történő foglalkoztatást általánossá tenni a közszférában is.

Olivier Dussopt, a közszolgálatért felelős államtitkár hétfőn azt mondta, hogy a kormány nem kérdőjelezi meg a közalkalmazottak státuszát, hanem egyszerűen modernizálni kívánja azt. Az újabb reform, amelyről a törvényjavaslatot 2019 első negyedévében tervezi a kormány a parlament elé terjeszteni – tovább növeli a szociális feszültségeket, amelyek Emmanuel Macron reformjaival szemben jelentkeznek. Elemzők szerint a szakszervezetek ugyanakkor csak úgy tudnák meghátrálásra késztetni a kormányt, ha a különböző területeken jelentkező tiltakozások egységes mozgalommá nőnének ki, de ennek egyelőre nem látni a jelét. Április eleje óta a vasutasok sztrájkolnak időszakosan, öt napból hármat, az őket érintő reform ellen, de egyelőre nem kívánnak csatlakozni a közalkalmazottak megmozdulásához. 

A ViaVoice közvélemény-kutatóintézet kedden közzétett felmérése szerint a franciak 49 százaléka nem támogatja az újabb tiltakozónapot, 40 százaléka jogosnak tartja, a többi megkérdezett nem mondott véleményt.

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bunko_jobbos
2018. május 22. 19:46
Ők irányítják a saját életüket, nem akarok beleszólni (nem úgy, mint ők hogy a Magyarországra kiket telepítenek be), de nagy butaság ennyire szétbaxni az országot. Egyébként sem értem ezt a sztrájkjogot. Ez kb. olyan, mint ha kötnék egy szerződést valakivel, de utána nem tartanám be, mert erősebb vagyok.
röviden
2018. május 22. 13:01
No Macron: Hic Rhodus, hic salta.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!