Huza-Vona

„Egy radikális párt napjai meg vannak számlálva. Az ilyen típusú formáció lételeme, hogy olyan témákat emel be a közbeszédbe, amelyek addig tabunak számítottak és nem foglalkoztak velük. Ezt pedig, a radikalizmusából kifolyólag, igen durva hangnemben közelíti meg az adott párt. Ezek olyan problémák, amelyek tényleg léteznek, de nem született még rájuk megoldás, és sokakat érzékenyen érintenek. Ehhez hozzájárul egy válsághelyzet vagy általános elégedetlenség, és máris megtörtént az előrenyomulás.

Ám ha sikerül a vezető pártoknak orvosolniuk, vagy enyhíteniük a problémákat, ha beemelnek a vitatott témák közül néhányat a programjukba, akkor gondok adódnak a radikálisok háza táján. Az általános elégedetlenség megszűnésével a létjogosultságuk is csökken. A túlélés két esetben biztosított: vagy találnak más témát, amivel tovább dolgozhatnak, vagy elkezdik az önreformációt.

Látva a mostani évek politikai folyamatait, az utóbbi út választása nem volt hiba a Jobbik részéről, ám minden másba sikeresen belebuktak. Az elmúlt években tapasztalt politikai környezet indokolta a váltást. Van olyan tér, amit be lehet tölteni, sőt az inkompetenciát látva a politikai paletta igen sok ilyen hézaggal bír, ám a Jobbik rosszul mérte fel a terepet. Néppártosodást hirdettek, figyelmen kívül hagyva a párt karakterét és a mostani politikai környezetet, nem tudták kezelni a belső feszültséget és nem tudták megoldani a kialakult helyzetet. Vona Gábor pedig képtelen volt mindezt kontrollálni és egybefogni.”