„Politikai multivitamint” kaptak az erdélyi fiatalok

2018. május 22. 15:14

Végéhez érkezett az Erdélyi Politikai Iskola első képzése Kolozsváron. Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke úgy fogalmazott: „Ez egy politikai multivitamin, ami energiát ad a résztvevőknek”.

2018. május 22. 15:14
Czopf Áron
Czopf Áron

Negyedik, egyben utolsó képzési alkalmát tartotta az Erdélyi Politikai Iskola. A Mathias Corvinus Collegium (MCC) Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) és a Magyar Ifjúsági Értekezlettel (MIÉRT) partnerségben szervezett képzésén ezúttal az erdélyi politika viszonyai, a 2018-as magyarországi országgyűlési választások, a politikai menedzsment és a politikai kommunikáció került a figyelem fókuszába.

Az első képzési napon Barna Gergő szociológus és kampánytanácsadó beszélt az erdélyi magyarok társadalmi és politikai térben betöltött szerepéről, majd Orbán Balázs és Hollik István tartottak előadást a magyarországi kampányról és az országgyűlési választások eredményéről. 

Orbán Balázs államtitkár, a Migrációkutató Intézet volt főigazgatója kifejtette: a kormánypártok komoly győzelmet arattak, s a hódmezővásárhelyi időközi választások utáni néhány napos bizonytalanságot leszámítva a kampányt magabiztosan dominálta a Fidesz. Az ellenzék pozitív üzenet megfogalmazása helyett csupán a kormánypártok támogatottságát próbálta erodálni. A Jobbik az előadó megfogalmazása szerint „altalajt váltott”, hogy egyre szűkülő választói csoportokért versenghessen a baloldali pártokkal, ami vesztes stratégiának bizonyult. Az előadó sajnálatosnak nevezte, hogy a DK relatíve sikeres lehetett „a szégyen határát nemcsak súroló, hanem azon át is nyúló” stratégiájával, ami a határon túli magyarokról szóló negatív üzenettel mozgósította az erre fogékony választókat. 

Orbán Balázs ezután a nemzetpolitika célkitűzéseiről is beszélt. Mint mondta,

a magyar kormány multietnikus, országhatárokon átnyúló egységként tekint a Kárpát-medencére,

és arra törekszik, hogy a magyarság lehessen a legfontosabb társadalmi, gazdasági és kulturális szervező erő ezen a területen.

A kampány a monotóniatűrésről szól

Hollik István a kampány tanulságait elemezve arra hívta fel a hallgatóság figyelmét, hogy a választási kampányban a kitartás és a monotóniatűrés a legfontosabb egy politikus számára, akinek mindenképpen tudnia kell a választ arra a kérdésre, hogy „miért csinálja”. 

A politikai ellenfelek célja, hogy a témák tekintetében átmenjünk az ő térfelükre és elveszítsük az egyensúlyunkat. Hollik meglátása szerint két egymástól teljesen idegen tematika határozta meg az ellenzéki és a kormánypárti médiumokat ezért korábban példátlan módon

két teljesen eltérő „párhuzamos valóság” jött létre a kampányban.

A kommunikációnkat az határozta meg – fogalmazott a fideszes politikus –, hogy a saját támogatóinkhoz beszéltünk és a meglévő támogatók megtartására törekedtünk.

A második képzési napon Stephen J. Perkins, a London Metropolitan Egyetem volt dékánja tartott három előadást a menedzsment és vezetéselmélet témakörében a jutalmazás és javadalmazás jelentőségére hívva fel a figyelmet. A vállalatirányítás szakértője sorra vette azokat a közkeletű tévhiteket, amik a fizetések ösztönző erejét övezik. Többek között kiemelte: félreértés azt gondolni, hogy az emberek pusztán a pénzért dolgoznak, sokkal inkább azt keresik a munkában, hogyan tehetik értelmessé az életüket. Azok a cégek, amik erről megfeledkezve csak az anyagi jutalmazást tartják szem előtt, számot kell, hogy vessenek azzal a következménnyel, hogy így jelentősen megkophat az emberek elkötelezettsége és motiváltsága. 

Ezután Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója a párt kampányának és kommunikációjának központi elemeiről tartott előadást. Hangsúlyozta, hogy

a Fidesz sikerének egyik titka a megújulásra való képesség megőrzése.

Elmondta, kiemelkedő sikerként értékeli azt, hogy sorozatban harmadik, összességében negyedik kormányzati ciklusát kezdheti meg a párt. A legutóbbi a választási kampány új tendenciáira és a médiumok változó szerepére is kitért előadásában. Érdekességként említette, hogy a balliberális oldalon a pártok álláspontját bemutató cikkek száma eltörpült a direkt „politizáló cikkek” mellett. Ennek egyik oka a balliberális pártok gyenge politikai teljesítménye volt, de egyben rámutat egy új jelenségre is: a médiumok egyre inkább politikai aktorként jelennek meg a közéletben.

A politikai iskola hallgatói az előadások után saját politikai beszédeket adtak elő, amit szakmai zsűri értékelt. 

A kezdet vége

A harmadik és egyben utolsó napon, vasárnap zárult le az Erdélyi Politikai Iskola első évfolyamának képzése. Márkus András kampánystratéga a választás erdélyi vonatkozásait elemezte, gyakorlati meglátásokkal is szolgálva a kampányüzemmód jobb megértéséhez. 

A szervezők az RMDSZ ügyvezető elnökségének kolozsvári nagytermében értékelték az eredményeket. 

Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke beszédében hangsúlyozta: a képzés hiánypótlónak bizonyult, ugyanakkor csak a végéről visszatekintve látszik, hogy mekkora igény van a folytatásra és a tematika további bővítésére. Az RMDSZ részéről teljes a nyitottság a résztvevők közösségi és politikai ötleteinek megvalósítására – hangsúlyozta Porcsalmi, hozzátéve: a képzés jó alapot biztosít a politikai elképzelések megvalósításához, de csak munkával és gyakorlással lehet kamatoztatni a hallgatóként szerzett tudást. 

Alumni klub alapul

Szalai Zoltán, az MCC ügyvezető igazgatója záróbeszédében megköszönte az RMDSZ, a MIÉRT és a szponzorok segítségét. Biztató jelként értékelte, hogy már az első évfolyamhoz közel száz jelentkező közül lettek kiválasztva a képzés résztvevői, akik hét hónap alatt, tizenöt képzési napon hatvan órányi képzésben részesültek négy angol és tizenhét magyar nyelvű előadással és több száz e-learning munkaórával végezték el a képzést. Az eredmények értékelése után Szalai Zoltán bejelentette, a létrejött közösség megőrzése érdekében megalapul az Erdélyi Politikai Iskola alumni klubja, ami abban segíti résztvevőket, hogy kapcsolatban maradhassanak egymással és a szervezőkkel. 

Oltean Csongor, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) elnöke beszédében a résztvevők visszajelzéseit idézte. Elmondása szerint volt, aki azt mondta, ha a jövőben alkalmaznia kellene valakit, akkor a résztvevők közül keresne embert, és volt, akit az RMDSZ alakulásának előzményeire emlékeztetett a képzés. Az ifjúsági szervezet vezetője

reményét fejezte ki, hogy a képzés segít bekapcsolni új fiatalokat a MIÉRT és RMDSZ munkájába. 

Geréd Imre, a képzés egyik ötletgazdája a kezdetekről beszélt: Az Erdélyi Politikai Iskola gondolata a 2014-es Európa Ifjúsági Fővárosa projekt kapcsán vetődött fel. Az MCC-vel akkor megvalósult sikeres partnerség miatt vetette fel a további együttműködés ötletét és az a koncepciót, hogy nemzetközileg elismert szakértők bevonásával kell beindítani a vezetőképző programsorozatot. A képzés eddig is új perspektívákkal és motivációkkal szolgált a résztvevőknek, de a siker legfőbb jele – tette hozzá Geréd –, hogy lesz folytatása is.

***

Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke lapunknak nyilatkozva hiánypótlónak nevezte az Erdélyi Politikai Iskolát.

„Ez egy politikai multivitamin, ami energiát ad a résztvevőknek”

– fogalmazott. Kiemelte, olyanok is jelentkeztek az iskolába, akik eddig nem kapcsolódtak be a politika formálásába, így az erdélyi politika számára vérfrissítést jelenthet a képzés. A képzés nem csak a tudás átadásáról és a tanulásról szól, hanem egyfajta ötletgyár is, az RMDSZ és ifjúsági szervezete pedig partner kíván lenni az itt felmerülő projekt-ötletek megvalósításában. 

Oltean Csongor MIÉRT-elnök szerint örömteli, hogy új fiatalok kezdenek kihívást látni a politikumban, hiszen a statisztikák inkább arról árulkodnak, hogy Romániában egyre nagyobb a bizalmatlanság a politikával szemben és egyre kevesebb fiatalt érdekel a közélet. Az RMDSZ ifjúsági szervezetének vezetője azt is elmondta: reméli, hogy lesznek olyanok az Erdélyi Politikai Iskola hallgatói közül, akiket be tudnak vonni helyi önkormányzati munkába, a központi struktúrába vagy a parlamenti munkába.

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hátakkor
2018. május 23. 06:44
" „Ez egy politikai multivitamin, ami energiát ad a résztvevőknek”." A vitamin max. katalizátor. Energiát a szénhidrát ad.
puszika
2018. május 22. 20:52
Jó nézni és tudni,hogy vannak!!!!!!!!!
Pelso j.
2018. május 22. 20:17
káderképző.
farkasflori a vizicsoda
2018. május 22. 18:51
"ez egy politikai multivitamin..." mondtak egy csak fideSS-es eloadokat meghivo janicsarkepzon. :DDDD
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!