Tízezrek tüntetnek a kormány nyugdíjpolitikája ellen Brüsszelben

2018. május 16. 12:26

Harmincezernél is több ember vonul az utcára Brüsszelben szerda délelőtt, hogy a kormány nyugdíjpolitikája ellen tiltakozzon.

2018. május 16. 12:26

Több mint 30 ezren vonultak utcára szerdán a belga fővárosban, miután a legnagyobb szakszervezetek közös tiltakozást hirdettek a kormány nyugdíjpolitikája ellen. A helyi sajtó beszámolói szerint a menet délelőtt 11 órakor indult meg a városközpontban. A tüntetést a három nagy belgiumi szakszervezet, a szocialista FGTB, a kereszténydemokrata CSC és a liberális CGSL közösen hirdette meg. 

A tiltakozások és részleges munkabeszüntetések súlyos fennakadásokat okoznak a közlekedésben. A munkába, iskolába igyekvők járatkimaradásokról és nagy késésekről számoltak be. A városban a metró több szakaszán ritkán járnak a szerelvények, a buszok és a villamosok egy része nem közlekedik.

A belga kormány a következő években 11 milliárd eurót szeretne megspórolni gazdasági és szociális reformjai révén. Egyebek között azt tervezi, hogy 2030-tól 65 évről 67 évre emeli a nyugdíjkorhatárt, valamint beszünteti a bérek és segélyek inflációhoz igazítását a gazdaság versenyképessége és a foglalkoztatottság növelése érdekében. A szakszervezetek szerint ezek a takarékossági intézkedések aránytalanul súlyosan érintik a munkavállalókat, a közszolgáltatásokon való spórolást pedig a társadalom egésze megsínyli.

(MTI)

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2018. május 16. 17:10
Dolgozik a belga balga Bokros Lalyos?
nyugalom
2018. május 16. 15:08
Na kérem, Brüsszel nézzen szét otthon - minden rendben? Törvények, igazság, stb.?????
zakar zoltán béla
2018. május 16. 14:03
Charles Michel =Nap O Leon
pollip
2018. május 16. 13:32
Lehet, hogy mégsem akarnak Európa első muszlim országa lenni. Eddig tűrtek mindent, most vették észre, hogy a zsebükre megy a játék. Valahogy el kell tartani a migránsokat megfelelő szinten.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!