Kövér: Sorsdöntő kérdés, hogy vissza tudjuk-e utasítani az identitásnélküliség politikáját

2018. május 16. 12:50

Az önazonosságtudat kérdése jelenti a legnagyobb törésvonalat és a legfontosabb politikai különbözőséget az Európai Unióban – fogalmazott a házelnök egy konferencián. Novák Katalin szerint Európa ma az üres bölcsők kontinense.

2018. május 16. 12:50

Az Európai Unió egysége és jövője szempontjából sorsdöntő kérdés, hogy a következő években a nyugat-európai választópolgárok demokratikus keretek között el tudják-e utasítani az identitásnélküliség politikáját – hangoztatta az Országgyűlés elnöke egy szerdai budapesti nemzetközi konferencián. Kövér László A közép-európai összefogás jövője - Három tenger, visegrádi négyek, lengyel-magyar tengely című, a Nézőpont Intézet és a Waclaw Felczak Alapítvány támogatott konferencián tartott köszöntő előadást.

Megőrizni az azonosságtudatot

A házelnök azt mondta: a biztonságos demokrácia megőrzésének kérdésére a nyugat-európai és a kelet-közép-európai politikai eliteknél eltérő válaszok fogalmazódnak meg. Abban egyetértenek, hogy jogállamra és jólétre van szükség, de abban már nem, hogy ezeken túl szükség van-e az önazonosságtudat legszilárdabb alapelemeire, így például a nemi, a családi, a vallási és a nemzeti identitásra. A politikus szerint ma ez a legnagyobb törésvonal és a legfontosabb politikai különbözőség az Európai Unióban. 

Az Országgyűlés elnöke hangsúlyozta, hogy a visegrádi négyek és a Három tenger kezdeményezés országainak együttműködésében erős összekötő kapocs „a természetes emberi azonosságtudat megőrzése iránti alapvető társadalmi igény". Kövér László szerint az identitásnélküliség ideológiája üzenetének lényege, hogy a felgyorsuló technológiai fejlődés, a digitalizáció, a robotizáció és a mesterséges intelligencia korában az azonosságtudat alapelemei csak a fejlődés akadályai.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy a demokráciában és növekvő jólétben élő nyugat-európai társadalmak korábban nem szálltak szembe politikai elitjeik identitásnélküliségre vonatkozó elképzelésével, ám ebben változást hozhat a tömeges migráció megjelenése. A közép-európai országok kapcsolatáról szólva alapkérdésnek mondta, hogy a nemzeti identitások viszonyában a múlt században elterjedt nemzeti kizárólagosságot sikerül-e felváltani nemzeti kiengesztelődéssel és méltányossággal. Ha ez sikerül – tette hozzá –, a térség államai új típusú együttműködésének eredményeként minden érintett ország megerősödhet, és erősödik a régió demokratikus rendjének biztonsága.

Arra figyelmeztetett, hogy a visegrádi négyeket – Csehországot, Lengyelországot, Magyarországot és Szlovákiát – és a Három tenger kezdeményezés országait (Ausztria, Bulgária, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Magyarország, Románia, Szlovákia, Szlovénia)  sok Európán belüli és azon kívüli erő akarja a maga politikai céljaira felhasználni. Szerinte azonban ha az érintettek meg tudnak állapodni közös céljaikban, nem válnak majd külső hatalmi érdekek játékszerévé.

Kövér László alapkérdésnek mondta azt is, hogy a családokat természetes életközösségekként meg tudják-e erősíteni kulturálisan és gazdaságilag, mert ha ez sikerül, Közép- és Kelet-Európa országai demográfiailag talpra tudnak állni és munkaerőpiaci szükségleteiket is képesek lesznek maguk biztosítani.

Az üres bölcsők kontinense

Novák Katalin család- és ifjúságügyért is felelős államtitkár az Európát érintő demográfiai kihívásokról, súlyos demográfiai válságról szólva hiányolta, hogy uniós szinten még meg sem fogalmazták a válság okát.  Ma egyetlen olyan európai uniós tagállam sincs, ahol elegendő gyermek születne akár csak a népesség fenntartásához – mondta, hozzátéve: az uniós népességnövekedés egyetlen és kizárólagos forrása a migráció. Úgy fogalmazott, Európa ma az üres bölcsők kontinense, és benne Közép-Európa az üres bölcsők régiója, mert bár a fiatalok szeretnék, mégsem születik elég gyerek. Szerinte ebben komoly szerepe van az értékvesztésnek, annak, hogy egy társadalomban mennyire számít fontos értéknek a család vagy a gyereknevelés. 

A problémák között említette, hogy egyre jobban kitolódik a gyermekvállalás időpontja, így például ma Magyarországon átlagosan 30,3 éves korukban szülnek a nők. Hangsúlyozta: Magyarország nem a migrációban, hanem saját, családalapításra készülő fiataljai támogatásában látja a megoldást a demográfiai kihívásokra.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy a családalapításhoz stabilitásra, kiszámíthatóságra, fizikai, anyagi, erkölcsi biztonságra van szükség, és a magyar kormány ezt akarja biztosítani a fiataloknak. Elmondta: a gyermekvállalási kedv, a teljes termékenységi arányszámmutató Magyarországon 2011-es 1,23-ról öt év alatt csaknem 1,5-re javult. A kormány 2010-hez képest duplájára emelte a családok támogatására fordított összegeket, így ma már 2000 milliárd forint van erre a költségvetésben. Ez a GDP csaknem 5 százalékát jelenti, miközben a fejlett országok átlaga 2,5 százalék – tette hozzá a családügyi államtitkár.

(MTI)

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gwrf
2018. május 16. 14:31
identitásról beszél ez a vérvörös bolsicsalád ivadéka, aki a Kisz-től a liberalizmuson át visszatért újkádári gyökereihez? A legjobb példa a saját mondására, miszerint bolsi kutyából nem lesz demokratikus szalonna.
rajgy
2018. május 16. 13:59
Mit papol a Kövér az üres bölcsőkről?? A 90-es években a Nők lapja az elvált apák sanyarú helyzetéről cikkezett, hogy a válás után se nő, se gyerek, se jog. Ezt a helyzetet minden férfi el akarja kerülni! Miféle identitásról beszél, ha a Fidesz ügyész a Helsinkivel karöltve ítéltet el egy MAGYAR személyt a nyugati média követelésére, ráadásul HAMISÍTT bizonyíték alapján! https://www.youtube.com/watch?v=hL1-0_Op_SE
1288-as Soros zsoldos
2018. május 16. 13:23
László, a baloldali családod szégyene vagy.
koronaszepe
2018. május 16. 13:06
Miről pampog(SZ!), balbunkó? Taknyodon, nyáladon leszel lerángatva a pulpitusról... Csőcselék.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!