Művésznek lenni nem kötelező

2018. május 16. 22:48

Meg kell szüntetni, de legalábbis minimalizálni a művészetek állami támogatását.

2018. május 16. 22:48
Aristo
Aristo blogol

„Végezetül pedig, szokásomhoz híven, szentséget fogok törni.

Az állami támogatással fenntartott magaskultúra az örök háború terepévé teszi a művészeti életet. Sohasem lesz senki sem elégedett, mert mindenki kevesellni fogja a neki juttatott támogatást és sokallani fogja másokét, és – mivel pénzről van szó – akár vért is hajlandó ontani emiatt. Önkényesnek érzi majd a döntéseket, és – lássuk be – mindig lesznek jogos érvei is, hiszen az »igazi«művészet pontos meghatározása híján bármely értékítélet szubjektív.

Hogy átvágjuk a gordiuszi csomót, meg kell hát szüntetni, de legalábbis minimalizálni a művészetek állami támogatását és döntően az olvasókra, nézőkre kéne bízni a művészet finanszírozását.

Művésznek lenni nem kötelező. Aki nem tud megélni a művészetből, az kereshet magának pénzszerző munkát, hiszen – mint művelői állítják – nekik úgyis csak az alkotás a fontos, nem az anyagiak, mert ők küldetéssel rendelkező nagy művészek.

A tehetség utat tör magának. A két háború közötti legnagyobbak sem az írásból éltek. Újságot írtak, szerkesztettek, tanítottak. Babits vagy Szabó Dezső még – Oh irgalom anyja ne hagyj el! – középiskolai tanárok is voltak egy darabig. Nem szégyen az.

Tudom, most mindenki ordítani fog, hogy micsoda művészetellenes bunkó vagyok. Ez természetes, hiszen meglepődnénk, ha tudnánk, hányan élnek meg, így vagy úgy, a »kultúrából«. Alkotók, terjesztők, kritikusok, akiknek egzisztenciájába vág egy efféle javaslat. Az ő veszteségeikkel szemben állna viszont a közönség nyeresége, akiknek ízlését végre tán némileg figyelembe vennék.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 95 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
izo1210
2018. május 17. 19:36
Mi ez a liberális elhajlás? :) Ebben egyetértek aristoval - ritka eset.
catalina9
2018. május 17. 17:01
Művésznek lenni nem kötelező" előbb tisztázni kellene, hogy ki a művész, és főleg mi a művészet. ma művészetet a művészek, a művészeket pedig a liberálisok csinálják.
Bell & Sebastian
2018. május 17. 15:31
Szerintem ez most nem jött be Aristonak. A libsi agymosoda okozta károk helyreállítása sok pénzbe kerül, amit valakinek vállalnia kell. A legolcsóbb az ellehetetlenítésük lenne, csakhogy ettől hangosan visítanak, mint a fába szorult féreg. Vagy ellen-mosodákat csinálni, amitől hangosa visítanak, és a többi. Én feltámasztanám Appel-Acélt, mert profi volt abban, hogy egymaga állítsa elő a támogatókat és az alternatívokat is, egyszerre. Csak át kellene állítani 180 fokkal. Ja, hogy pont ez van.
HattoryHanzo
2018. május 17. 15:01
Állami pénz nélkül készülne magyar film?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!