Amerikai szenátorok: Semmi kétség az orosz beavatkozás felől

2018. május 16. 22:37

Biztosnak tartják az amerikai szenátus hírszerzési bizottságát vezető szenátorok az oroszok beavatkozását a 2016-os amerikai elnökválasztásba.

2018. május 16. 22:37

 Az amerikai szenátus hírszerzési bizottságának vezetői szerdán közölték, hogy folytatják a vizsgálatot a 2016. évi amerikai elnökválasztásba való orosz beavatkozásról, és egyetértettek az amerikai hírszerző ügynökségek értékelésével, amely szerint Moszkva megkísérelt beavatkozni a szavazásba.

Putyin rendelte a beavatkozást?

„Nincs kétség afelől, Oroszország soha nem látott erőfeszítést tett, hogy beleavatkozzon a 2016. évi választásunkba” – hangsúlyozta a bizottság elnöke, Richard Burr republikánus szenátor a testület alelnökével, Mark Warner demokrata párti szenátorral közösen kiadott közleményében, miután a testület – zárt ülésen – szerdán volt magas rangú hírszerzési vezetőket hallgatott meg.

„Alapos tanulmányozás után a munkatársaink arra a következtetésre jutottak, hogy a hírszerző közösség következtetései pontosak voltak” – közölte Mark Warner szenátor. „Az orosz erőfeszítés kiterjedt, bonyolult volt, és maga Vlagyimir Putyin orosz elnök rendelte el azzal a céllal, hogy segítse Donald Trumpot és kárt okozzon Hillary Clintonnak” – idézte Mark Warnert a The Washington Post internetes kiadásában.

Ez utóbbi kijelentés – hogy Oroszország Trumpot kívánta segíteni – ellentétes a képviselőházi republikánus többségű hírszerzési bizottsága által több hete kiadott jelentéssel, amely szerint Oroszország nem kívánta az akkor még republikánus elnökjelölt Trumpot segíteni, aki végül megnyerte a választást.

Megszenvedte Trump az orosz-ügyet 

A vádak és az ügyben indított számos nyomozás árnyat vetett Trump elnökségének első 16 hónapjára - írta a Reuters brit hírügynökség. Oroszország  cáfolta, hogy megpróbált volna beleavatkozni a választásba, Trump pedig vitatta azokat az állításokat, hogy Moszkva őt segítette volna.

A meghallgatáson James Clapper nemzeti hírszerzési igazgató, John Brennan, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) volt igazgatója, és Mike Rogers, a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt igazgatója tett vallomást. Meghívót kapott James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) Trump által menesztett igazgatója is, de ő nem jelent meg a zárt ülésen.

Az Oroszország és a 2016. évi elnökválasztás ügyében indított három legfontosabb kongresszusi vizsgálat egyikét a szenátus hírszerző bizottsága folytatja le, a másik kettőt pedig a képviselőház hírszerzési bizottsága és a szenátus jogi bizottsága. Az ügyben vizsgálatot folytat a Robert Mueller vezette különleges vizsgálóbizottság is. Adam Schiff, a képviselőház hírszerző bizottságának demokrata párti alelnöke közölte, hogy egyetért a szenátusi bizottság következtetéseivel.

Még nincs vége

A demokrata párti tagok kifogásai ellenére a képviselőházi hírszerző bizottságban többségben lévő republikánusok márciusban bejelentették, hogy lezárták a vizsgálatot, és arra a következtetésre jutottak, hogy Oroszország nem akart Trumpnak segíteni.

Trump elnök zokon vette a hírszerző szervek azon megállapítását, hogy a Kreml az ő jelöltségét támogatta Hillary Clinton volt külügyminiszterrel szemben. Az elnök a Twitteren üdvözölte a képviselőház hírszerzési bizottságának jelentését, azt állítva, hogy az igazolta őt annak megállapításával, hogy nincs bizonyíték az Oroszországgal való együttműködésre vagy összejátszásra.

A szenátus hírszerzési bizottságának még vizsgálnia kell az összejátszással kapcsolatos vádakat, ezzel a kérdéssel a testület a végleges jelentésében foglalkozik majd a The Washington Post szerint.

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
formaegy
2018. május 17. 09:10
Van aki egy pillanatra is elhiszi amit a hazug gyáros népirtó USA mond? Vergődnek, mint a magyar ballib. Képtelenek megemészteni, hogy a répás Clintonné bukott. Ott is csak akkor van demokrácia, ha az van amit ők akarnak.))) Természetesen a világban elkövetett aljas népirtásuk, az országok belügyébe való beavatkozás, kormányok elleni puccsok végrehajtása, telefonlehallgatások, polgárháborúk kirobbantása, saját országukban a már heti szinten ártatlan iskolások gyilkolása, feketék gyilkolása, zsidók gyilkolása stb.stb.stb............ A világ rákos daganata akik mindig kreálnak valami hazugságot, hogy egy ország ellen lépni tudjanak most is FELTÉTELEZNEK.)))) Mocskos egy ország!
MZ/X
2018. május 17. 08:18
És erre most jöttek csak rá? Remek munkát végeznek a titkosszolgálatok... vagy kacsa az egész...
malakka
2018. május 17. 08:09
Végül is Szaddam tömegpusztító fegyvereinek meglétéhez sem fért semmi kétség.
ciprióta
2018. május 17. 07:40
bizonyitott tény,hogy az oroszok felső szintü vezetésének utasitására, különböző féllegális , állami finanszirozott hakkercsapatok támadták meg folyamatosan az amerikai választási intézményeket, a válasz már érkezik hasonló módon, ilyen például az ,hogy a legnagyobb orosz bank a Sberbank szerverjeit különleges és ismétlődő kór támadta meg május elejétől...DDDDD. Napokra leállnak a bank szerverjei , képtelenség elemi átutalásokat végezni, ugyanez a helyzet a legnagyobb telefon és internetcég a Rosztelekom esetében...ugyhogy putyin hamarosan megkapja a választ a békésebb világtól...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!