Nyolc évet is kaphat a tejszennyezéssel fenyegető ismeretlen

2018. május 15. 21:15

Kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható a zsarolás minősített esete – mondta Kamarás Péter ügyvéd, jogi szakértő kedden az M1 aktuális csatornán azzal kapcsolatban, hogy valaki tejtermékek szennyezésével fenyegetett meg több üzletláncot.

2018. május 15. 21:15

Kamarás Pétert arról kérdezték, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szombaton közölte, vizsgálatot indított szennyezett tejtermékek miatt, mert egyes üzletláncok bizonyos UHT termékeit szándékosan szennyezhette valaki. Helik Ferenc, a hivatal kiemelt ügyek igazgatóságának vezetője kedden az M1-en azt mondta: a Nébihnek egyelőre nincs információja arról, hogy valóban szennyezett lenne a tej bizonyos üzletláncokban, sem arról, hogy bárki megbetegedett volna.

A jogi szakértő ismertette: ez a zsarolás minősített esete, mert élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetésről van szó, amelynek büntetési tétele kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés. Hozzáfűzte: a zsarolás a jogtalan anyagi haszonszerzés miatt történik, ha valaki erőszakkal vagy fenyegetéssel kényszerít mást arra, hogy valamit tegyen, ne tegyen, eltűrjön.

Jelezte: az ügyben több felperes is lehet, a sértettek, ha tényleg történik ilyen szennyezés, és valaki fogyaszt az adott termékből, valamint az áruházláncok, amelyeknek a hitelét is ronthatja az eset.

(MTI)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
__Y__
2018. május 15. 21:59
Biztos tejérzékeny.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!