Morálisan ingoványos

2018. május 15. 20:03

Az ellenzék tehát továbbra sem hajlandó a képviselői munka érdemi részével foglalkozni, helyette megy a mandátummatek.

2018. május 15. 20:03
Nagy Dóra
Magyar Hírlap

„Voltak a Parlament előtt sátorozók, köpködő tüntetők, kordon nélküli kordonbontók, egymást már lelkesíteni alig tudó megmondók, akiknek a forradalmi hevületét hamar lehűtötte a jégeső. Mindeközben pedig megalakult az új Országgyűlés, amivel már sokkal érdemesebb foglalkozni, hiszen az itt zajló munka fogja meghatározni Magyarország következő négy évét és nem pedig az utcán hőbörgő, magát többségnek tartó kisebbség.

Örülök amúgy, hogy megint kiderült, Magyarország, a több millió fociedző országa mellett, most már a több millió választási szakértő országa is lett, és amit a politológusok több éven keresztül tanulnak meg, az manapság mindenkivel veleszületett tudás. Az indoklás pedig: itt semmi sem legitim, semmi sem volt tiszta, és mindenki csalt. Ellenben az igazság az, hogy az ellenzék fejében nem volt tiszta a kép azzal kapcsolatban, hogyan működik a kampány. Most meg kapaszkodnak minden létezőbe és nem létezőbe, hogy elkerüljék a megújulást, és megtartsák pozícióikat. Ha lehet, akkor a lehető legkevesebb munkát belefektetve.

Az ellenzék tehát továbbra sem hajlandó a képviselői munka érdemi részével foglalkozni, helyette megy a mandátummatek. Karácsony Gergely például fel is vette a mandátumát, meg nem is. Felvette, hogy majd visszaadja határidőn belül. Gondolom bejátszott nála az a hozzáállás, mint Lalinál az Üvegtigrisben: vagy Impala, vagy semmi. Csak Karácsonynál ez úgy hangzott, vagy miniszterelnökség, vagy bármi más, ami jobb egy képviselői széknél. Az ő esetében polgármesterség, esetleg főpolgármesterség. Mert lehetnek itt még kiskapuk, amelyeken keresztül jobban hozzá lehet férni a mézesbödönhöz.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 74 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tatface
2018. május 16. 12:03
"Mert lehetnek itt még kiskapuk, amelyeken keresztül jobban hozzá lehet férni a mézesbödönhöz." Szóval Tarlós és a fideszes polgármesterek a mézes bödönhöz történő jobb hozzáférés reményében vállalták a tisztségüket? Ezt nem hiszem el.
abeille1976
2018. május 16. 07:37
Az ellenzékkel nem kell foglalkozni. Nincs, és nem is létezik Magyarországon. Ez így van jelenleg jól. Teljesen felesleges cikkeket írni arról, hogy egy nem létező ellenzék hogyan képtelen egy állapotából adódó problémát (magyarul: teljes káosz) helyesen kezelni. Az mondjuk egy érdekes filozófiai kérdés, hogy a káoszt hogyan lehet kezelni. Na mindegy, csak gondoltam szólok.
liberálzöld.
2018. május 16. 03:43
Ahelyett, hogy 4 évig focizni járnának! "Az ellenzék tehát továbbra sem hajlandó a képviselői munka érdemi részével foglalkozni, "
nanahan
2018. május 15. 22:06
Az ellenzék azért jó, mert kicsi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!